BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kompetencia-központot nyitott a francia Sanofi

Koncsek Rita | Budapesten, a XIII. kerületben nyitotta meg új, globális kompetencia-központját a fran­cia Sanofi gyógy­szer­ipari cég. A nemzetközi üzleti szol­gál­tató­központban, a Sanofi Business Ser­vices Budapest Centerben kétszázan dolgoznak, de a tervek szerint 2022-re már 350-en lesznek.

A központban a cég pénzügyi, számviteli és HR-ügyeit intézik majd, innen szolgálják ki az európai és az észak-amerikai leányvállalatokat is.

Az új beruházással a Sanofi már öt telephelyen van jelen Magyarországon, és kétezer munkavállalót foglalkoztat. Az állam 435 millió forint képzési támogatást biztosít számára. „Hosszú ideig tárgyaltunk a világ egyik legnagyobb gyógyszeripari csoportjával a budapesti beruházásról” – közölte a központ átadóján Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter. A Sanofi Magyarország ötödik legnagyobb exportőre, és a második legnagyobb gyógyszergyára. A miniszter kiemelte, a Sanofi alig egy hónapja jelentett be Miskolc mellett egy hétmilliárd forintos beruházást. A Sanofi-Aventis Magyarország Zrt. 200 milliárd forintot meghaladó forgalmának csaknem a háromnegyede külföldi értékesítésből származik.

A miniszter szerint az üzleti szolgáltatóközpontok lehetnek az eszközei a fiatalok Magyarországon tartásának. Az elmúlt egy évben 14 vállalat hozta a szolgáltatóközpontját Magyarországra, és jelenleg is nyolc vállalattal tárgyalnak. „A Sanofinak két ilyen jellegű kompetencia-központja van, egy Kuala Lumpurban és egy Budapesten – mondta a Világgazdaságnak Soóki-Tóth Balázs, az SBS vezetője. – A kollégák olyan megoldásokon is dolgoznak, amelyek ma még nem a mindennapi életünk részei, de nekik köszönhetően a robotizáció eszközeivel a manuálisan végzett folyamatok is fokozatosan automatizálódnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.