BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódhat a magyar felzárkózás

A vártnál jelentősen kedvezőbb tavalyi utolsó negyedéves GDP-adat nyomán az áthúzódó hatások a növekedési prognózisokat több százalékponttal megemelték.

A visszaesés ellenére a magyar gazdaság felzárkózása folytatódott, az eurózóna bruttó hazai terméke 6,8 százalékkal, míg Magyarországé 5,1 százalékkal esett vissza – mondta a Világgazdaságnak Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető elemzője. Az idén 4-4,5 százalékkal nőhet az eurózóna, de Magyarországon ennél ütemesebb, 5 százaléknál is gyorsabb lehet a bővülés, amit az uniós források felhasználásának sebessége határozhat meg. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslésében a GDP a nyers adatok szerint 3,7 százalékkal, a kiigazítással 4,3 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben. A harmadik negyedév óta 1,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság 2020. október–decemberben, tavaly összességében 5,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2019-ben. A KSH kommentárja szerint a tavalyi utolsó negyedévben a növekedést elsősorban az ipar és az információ-kommunikáció támogatta. Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági csoportjának vezetője lapunknak úgy nyilatkozott: tavaly az volt a kérdés, hogy ki bukik kevesebbet, a magyar gazdaság az EU átlagánál valamennyivel jobban teljesített. Az idén azon lesz a hangsúly, hogy ki tud hamarabb nyitni, hosszabb távon pedig az uniós források felhasználásától függ a felzárkózás. A szakértő az idén az EU 3,7 százalékos várható GDP-bővülésénél gyorsabb növekedést vár, a kedvező adat előrevetíti a gazdaság felpattanását.

Magyarország eredményesen vé­dekezett a koronavírus gazdasági hatásai ellen – reagált a KSH jelentésére Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárcavezető szerint nagy eredmény, hogy a deficit az uniós átlag körül alakult, az államadósság pedig annál kisebb maradt. A kormány várakozásai szerint az idei második negyedévben a magyar gazdaság visszaáll a növekedési pályára, lendületes, két számjegyű bővülés várható, az év egészében pedig 4-5 százalékkal nőhet a GDP. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője aláhúzta: nagyobb kilábalási potenciál van a gazdaságban a korábban ismertnél, a negyedik negyedéves kedvező adat áthúzódó hatása 2021-re is vonzóbb képet mutat. A korábban várt 4,3 százalékos GDP-növekedés akár az 5-6 százalékos sávba is felkúszhat – tette hozzá az elemző. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője úgy véli, 2021-ben 4,5 százaléknál is gyorsabb lehet a GDP-bővülés, a gazdaság korai nyitásával akár 5 százalék feletti növekedés is elképzelhető.

Az év elején még visszafogott le­het a gazdaság teljesítménye, a második negyedévben az átoltott­ság előrehaladtával a korlátozások fokozatos feloldása várható, ez a bázishatással együtt akár 14-15 százalékos növe­ke­dést is eredményezhet – húzta alá Suppan Gergely, a Takarék­bank vezető elemzője. A nagy meg­rendelésállománynak köszönhetően az ipar és az építőipar kilátásai kedvezők, új kapacitások lépnek be a termelésbe, és az uniós helyreállítási alap is lendíthet az ágazatokon, az idén a termelőszektorok adhatják a gazdaság motorját. A szolgáltatásokat az átoltottság indíthatja be, a vakcinaigazolvány segítheti az újrakezdést. Az elemző 2021-re 6,8 százalékos GDP-növekedést vár, egyes szektorok elhúzódó talpra állása miatt jövőre is hasonló mértékű lehet a bővülés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.