BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magasabb profit jöhet

Javultak a Rába kilátásai, ezért 1280 forintra emelte részvényei célárfolyamát az OTP Bank elemzője. A piac már optimistább.

Negyedéves kommentárjában az OTP Bank elemzője, Rátkai Orsolya 1280 forintra emelte a Rába papírjaira vonatkozó korábbi (1197 forintos) célárát. Emellett tartásra változtatta az eddig érvényes vételi ajánlást. A pénteken frissített célár alacsonyabb az aktuális piaci árfolyamnál, a Rába papírjai ugyanis 1315 forinton (2,7 százalékos heti emelkedés mellett) zártak pénteken, közel 3 százalékkal a módosított célárfolyam felett.

Az elemzésben rámutatnak, hogy a gépjárműalkatrész-gyártó jelentős árbevétel-kieséssel szembesült tavaly a fő piacain. A harmadik negyedévben már voltak látható jelei a kilábalásnak, az utolsó három hónap pedig ugyancsak pozitívként értékelhető. Ezt a bank tőkepiaci elemzője azzal magyarázza, hogy a hazai iparvállalatokat a járvány második hulláma kevésbé vetette vissza, mint a járvány tavaszi kezdete. Jó hír, hogy a társaság egyik kiemelt megrendelője, a Volvo várakozáson felül teljesített 2020 végén, ami a Rába kilátásait is javította. A bank megemelt prognózisa szerint 2021-ben 3,2 milliárd forintot érhet el a gyártó EBITDA-soron a 2020-ban látott 2,4 milliárdot követően. Az egy részvényre vetített eredmény elérheti a 46 forintot, jövőre pedig 59 forintig emelkedhet.

A negyedéves kommentár kitért arra is, hogy az alapanyagok árváltozása mellett az oltási kampány sebessége és a járműipari kereslet alakulása is negatív kockázatot hordozhat, ahogy kockázati tényezőként értékelhetők a vállalat vezetésében történt változások is. A Rába Járműipari Holding csoportszintű értékesítései 2020-ban 22,2 százalékkal csökkentek az előző évi bázishoz képest. A forgalom tavaly 38,8 milliárd forintot tett ki, a legnagyobb árbevételt termelő futóműüzletág értékesítése pedig 13,6 százalékkal zuhant. Ugyanakkor a vállalatcsoport üzemi nyeresége a negyedik negyedévben 1,1 milliárd forintra, vagyis az előző év azonos időszakában termelt eredmény több mint hétszeresére nőtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.