BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem kapott léket a járvány alatt a babauszoda-hálózat

A pandémia évében is jelentősen nőtt az érdeklődők száma, és bővülni is tudott a franchise- rendszerben babauszodákat működtető Stilianos Kft. – mondta a Világgazdaságnak Varga Vivien, a cég ügyvezető igazgatója, franchise-rendszergazda. A gyógypedagógus végzettségű szakember az ép és eltérő fejlődésű csecsemők, kisgyermekek vízi készség- és képességfejlesztését tűzte ki életcélul. Vállalkozását 2007-ben alapította, a babauszoda-hálózat kialakítása a saját ötlete volt. „A franchise-rendszer 2012-ben indult, akkor csatlakozott az első partner, ma pedig már tíz uszoda működik a Stilianos égisze alatt, de az idén további két babauszoda is megnyílik” – sorolta a részleteket.

A partnerek részéről az uszodanyitás mintegy 120-150 millió forintos beruházással jár, a projekt megtérülése pedig hat-nyolc év alatt érhető el. A további célok között szerepel, hogy teljesen lefedik a hazai babaúszáspiacot, amely három hónapostól tízéves korig biztosítja a gyermekek fejlesztését. Körülbelül harmincöt egységet hoznának létre, hosszabb távon pedig nemzetközileg is elismertté válnának.

Varga Vivien állítja: nem üzleti megfontolásból indította a franchise-rendszert, de azt vette észre, hogy nagy igény van a szolgáltatásra, a gyermekek fejlesztésére. Hangsúlyozta, hogy a módszer és a koncepció is védett, és olyan gyermekbarát, klórmentes uszodákat építenek, amelyek nem találhatók meg a közfürdők világában. A gyermekek fejlesztésével foglalkozó szakembereket maguk képzik, saját, úgynevezett SHD-módszertant (Stilianos Hydro Development) dolgoztak ki a teljesen vegyszermentes zölduszodákban. A cégvezető kiemelte: a vállalkozásoknak, amelyek partnerként, befektetőként szeretnének csatlakozni a hálózathoz, biztosítaniuk kell az ingatlant, a 200-300 négyzetméteren lévő medenceteret öltözővel, pelenkázóval, zuhanyzókkal, mellékhelyiségekkel együtt. Az uszodák kinézete igen hasonló, egységes arculat jellemzi őket. Alapesetben magas kihasználtsággal működnek, országszere több ezer gyermek fejlesztése zajlik a medencékben.

Azt tapasztalták, hogy a világjárvány idején a tőkével rendelkezők új befektetési lehetőségeket kerestek, sokan újragondolták a lehetőségeket. Van olyan partnerük, aki korábban alkalmazottként dolgozott, de egy kedvező hitelkonstrukcióval most nagyot lépett előre, mert rendelkezett a szükséges önerővel. Ráadásul a leendő franchise-átvevők a koncepciót már ismerő és a projektet támogató pénzintézethez fordulhatnak, így az új egységek rugalmasabban és nagyobb eséllyel nyitják meg kapuikat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.