Bioüzemanyag gyártásába fogott a Mol
Az eddigitől eltérő technológiával állítja elő a Mol a megújuló összetevőjű dízelüzemanyagot a százhalombattai Dunai Finomítóban. Míg korábban utólag keverte a biokomponenseket a dízelhez, most azokkal együtt dolgozza fel. Ezzel a megoldással – mutat rá közleményében – változatlan minőség mellett növelhető a biokomponensek részaránya. A csoport tavaly több mint 500 ezer tonna bioüzemanyagot (bioetanolt és biodízelt) vásárolt bekeverésre, ez a mennyiség most csökken a saját bioüzemanyag-gyártás beindulásával. A csoport 2030-ig több mint százezer tonna bioüzemanyag előállítását tervezi. A következő öt évben egymilliárd dollárt kíván befektetni új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású és fenntartható projektekbe, ezáltal a térség körforgásos gazdaságának kulcsszereplőjévé kíván válni. | VG
Továbbra is bekeverhető az üzemanyagba a plusz-biodízelkomponens a szabványban meghatározott maximális hét térfogatszázalékig


