BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcsra kerültek a Disney részvényei

Új, mindenkori csúcsot döntöttek a héten a Disney részvényei, a 2021 januárjában látott korrekció óta emelkedő tendencia mentén halad az árfolyam. A hétfői, 200 dollár fölötti záróértékkel több mint 10 százalékot drágultak az év eleje óta a papírok, a vállalattal kapcsolatos optimizmus egyelőre töretlen, ennek alapján lehet még tér az árfolyam emelkedésére. Ennek az oka egyfelől a Disney+ tovább tartó sikere és növekedése, másfelől az élményparkjainak remélt közelgő nyitása. A cég azt is bejelentette, hogy a streamingszolgáltatása elérte a százmillió előfizetőt, amihez mindössze 16 hónapra volt szükség. A szolgáltatás 2019-es indulásakor a vállalat 2024-re várt 90 millió fizető felhasználót, a vártnál gyorsabb növekedés következtében ez módosult 230 és 260 millió közé. Ennek ellenére érdemes kontextusba helyezni a Disney+ jelenlegi szerepét, hiszen összességében még csak a vállalat bevételének 7 százalékát adja, és évekbe telhet, mire profitábilissá válik. A bevételi számokra egyelőre nyomást gyakorol, hogy a Disney olyan, sűrűn lakott régiókban is elérhetővé tette streamingszolgáltatását, ahol csak alacsonyabb áron tudta kínálni azt. Ugyanakkor az Egyesült Államokban áremelést tervez. A vállalat összes, streaminggel kapcsolatos bevétele, ideértve a Hulut és az ESPN+-t is, már 25 százalékát adja a teljes bevételnek, a növekedés pedig egyelőre töretlen. Ennek fényében a terjeszkedés érdekében vállalt rövid távú áldozatok jelentősége véleményem szerint eltörpül, még úgy is, hogy a streamingre helyezett fókusz a hagyományos üzleti szegmens kárára válik. Rövid távon is van örömre okot adó hír. Jövő hónapban kinyithatnak a vállalat élményparkjai, amelyeknek a zárva tartása erősen rányomta a bélyegét a vállalat pénztermelő képességére. Emiatt nem is érdemes a közelmúlt és a közeljövő eredményezőségéhez viszonyítani a papír árazását, erre a P/S-ráta megfelelőbb mutatószám lehet. A jelenlegi 5,75-os érték bár nem alacsony, de például a Netflix 8,9-es adatánál jóval kedvezőbb. A Disney összességében az elmúlt években szépen megágyazott a növekedésnek, és ennek hamarosan elkezdhet beérni a gyümölcse.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.