BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágul a kávé

Elsősorban a szállítmányozási díjak növekedésével indokolja több amerikai kávépörkölő, hogy miért elkerülhetetlen a termékárak emelése a közeljövőben. A Reuters tegnapi jelentése az Olympia Coffee Roasting üzem vezérigazgatóját, Oliver Stromshakot idézte, aki úgy nyilatkozott, hogy az idei nyári és őszi időszakra vonatkozó szállítási szerződéseik díja 15 százalékkal növekedett. A cégvezető hozzáfűzte: a növekvő kereslet mellett a járványügyi intézkedések teljesítése is felfelé hajtja a szállítási költségeket. A hírügynökség közben emlékeztetett, hogy a múlt héten a késve érkező kávészállítások pillanatok alatt egyéves csúcsra repítették a kávé azonnali piaci árát.

Az ellátási láncok felől érkező nyomást az oregoni Jorge Cuevas, az egyik kávéimportőr-szövetség ügyvezetője a vírushelyzet következményeivel magyarázta. Kiemelte, hogy ma már jóval drágább eljuttatni a fogyasztókhoz a kávét, mint évvekkel ezelőtt. Bizonyos útvonalakon a konténerek iránti kereslet növekszik, míg mások iránt csökken, ami egyenlőtlenséget és emelkedő árakat hoz magával.

A Reuters által idézett Carlos Mera, a Rabobank elemzője úgy vélte: a szállítási költségek alakulása meghatározó kérdés marad a kávépiacon, főleg azért, mert a Délkelet-Ázsiából Európába és az Egyesült Államokba vezető útvonalakon magasabbak az árak a szűkös kapacitások miatt. Akkor sem garantálható a szállítás, ha az ügyfél hajlandó mélyen a zsebébe nyúlni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.