BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy ideig még gyengélkedhet a forint

Rövid távon akár újabb mélypontokat is tesztelhet a forintárfolyam, az átoltottsággal kapcsolatos hírek és a gazdaságok remélt nyitása mozgatja a kurzust – mondta a Világgazdaságnak nyilatkozó elemző a jegybank döntése után. A monetáris tanács nem nyúlt az alapkamathoz, és a kamatfolyosón sem változtatott.

Bár sokan várták, a Magyar Nemzeti Bank szokásához híven érdemben nem reagált a mélyponthoz közeli forintárfolyamra – mondta a Raiffeisen Bank elemzője, Pálffy Gergely. Úgy véli azonban, összességében megnyugtathatja a piacot, hogy az MNB alelnöke ismét megerősítette, hogy figyelik a piaci folyamatokat, és ha szükséges, beavatkoznak. Alapvetően más hatások mozgatják az árfolyamot rövid és hosszabb távon. Rövid távon az aktuális korlátozások, a reménybeli nyitásról szóló hírek és az átoltottsággal kapcsolatos információk mozgatják a forint kurzusát. Pálffy Gergely hangsúlyozta, hogy Magyarország az átoltottság terén nem áll rosszul, és ez bizakodásra adhat okot. Ugyanakkor egyetért a jegybankárokkal abban, hogy a feltörekvő piacokkal szemben általános bizalomvesztést lehet tapasztalni, ami a forint gyengülését is okozza.

Hosszabb távon van potenciál a feltörekvő piacokban, a fontos indikátorok, indexek a jövőre vonatkozóan kedvező képet festenek, tehát a gazdaságok újraindítása után az erősödés veheti át a főszerepet. A korlátozások feloldása önmagában elősegíti a befektetők optimistább hozzáállását, Pálffy Gergely szerint reálisan lehet számítani a portfóliók átrendezésére, meg fognak jelenni a vásárlók a forint piacán. Úgy véli, hogy az egész feltörekvő régió attraktív, a török piac és a líra is erősödni fog, és a magyar árazások is jelentősen profitálnak majd a gazdaságok újraindítása utáni helyzetből. Ezt a magyar gazdaságnak az európai uniós átlagnál 1,5 százalékkal gyorsabb növekedése is támogatja.

A jegybank összességében 4–6 százalék közé teszi az idei gazdaságnövekedést, ezzel Matolcsy György elnök szerint a leggyorsabban növekvő országok csoportjába tartozhat Magyarország. Az alacsony bázis is segíti a növekedést, elérhető ez az ütem.Ha a kibocsátási szintet nézve egy év alatt sikerül ledolgozni a koronavírus-járvány által okozott visszaesést, az önmagában vásárlókat hozhat a magyar eszközök piacára – mondta a Raiffeisen Bank elemzője. A forint árfolyama erősödéssel reagált az MNB döntésére, kedd délután 366,8 forintot kellett fizetni egy euróért.

Felülteljesítő volt a hazai fizetőeszköz

Erősödni tudott tegnap a forint, folytatva az elmúlt napok trendjét, bár a közép-európai régió többi devizája gyengült, miközben a nemzetközi piacon a dollárt vásárolták. A központi bank „közleménye valamelyest szigorúbb, mint szokott, bár még mindig laza. Az üzenet, hogy a bank nagyon szorosan figyeli az inflációt, segíthet a forintnak a következő napokban” – idézett a Reuters egy devizakereskedőt. A piac most az MNB csütörtöki betéti tenderére figyel, ahol nem valószínű változás a 0,75 százalékos kamatban, de ha a forint sokat gyengülne a hetekben, emelés következhet – írta Marek Drimal, a Société Générale régiós stratégája. Az elemző szerint azonban inkább a forint erősödése várható, ami a rövid piaci kamatokat a jelenlegi szinten horgonyozhatja le, miközben a hosszabbak emelkedhetnek.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.