Kibővül a komáromi ipari park, egyedül az ehhez szükséges víziközmű-hálózat fejlesztése 12,14 milliárd forintba kerül a korábbi kormányhatározat módosítása szerint. A pénzből a 2020-ra ütemezett munkákra 8,64 milliárdot lehetett fordítani, az ideiekre pedig 3,5 milliárdot. Az e két évre biztosított központi költségvetési forrásokon felül további 349 forintot kell elkülöníteni a munkákra „fenntarthatósági feladatok és közmű-szolgáltatások” jogcímen. A kivitelező az ÉDV Zrt., amely a tervek szerint 2023. december 31-ig fejezi be a fejlesztést. Még több pénzből – 32,25 milliárd forintból – alakítják ki a gödi ipari és innovációs terület víziközmű-infrastruktúráját. A forrás felhasználását ütemező, szintén most módosított kormányhatározat szerint a munka dandárja 2021-ben és 2023-ban lesz, mivel ezekben az években költhetők el a legnagyobb összegek: 21,56 milliárd, illetve 22,3 milliárd forint.
Összeköttetést hoznak létre a gödi és a váci ivóvíz- és szennyvízrendszer között. A még 2024-ben is tartó, öt fő elemből álló beruházássorozat részeként felújítják a Vác Déli-Forte nevű vízbázis területén lévő ivóvíztermelő kutakat és az azokat összekötő vezetékeket, ugyanott ultraszűrő rendszerrel ellátott vízkivételi művet építenek, majd e vízbázistól a gödi ipari-innovációs fejlesztési területig lefektetnek egy vízvezetéket. Az ott keletkező kommunális és ipari szennyvíz teljes körű tisztítását helyben oldják meg, de építenek egy szennyvízvezetéket a területről a váci szennyvíztelepig is.
Egy új kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította az Ecseren épülő logisztikai csarnokot annak gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtő jellege miatt. A rendelet a beruházót nem jelöli meg, de tavaly két nagy logisztikai tervet is bejelentettek a fővároshoz közeli nagyközségben, ezekről a Világgazdaság is beszámolt. A Lidl Magyarország 35 milliárd forintból létesít egy 62 ezer négyzetméteres logisztikai központot, amelynek mintegy harmada hűtött lesz. A projekthez az állam 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő beruházásösztönzési támogatást adott. A tavaly nyári hír szerint ez lesz a társaság negyedik hazai elosztóközpontja a székesfehérvári, a szigetszentmiklósi és a hejőkürti után. A Lidl már hirdeti új bázisának álláshelyeit.
A másik ecseri projekt a dániai hátterű Jysk bútorgyártóé, amelynek 143 ezer négyzetméteres raktárát a Market Építő építi fel mintegy 70 milliárd forintból. A tavaly tavasszal indult fejlesztéssel a Jysk háromszáz munkahelyet hoz létre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.