Tegnap – a tervek szerint – elhagyták a valenciai gyárat azok a kamionok, amelyek a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vonalra szánt második tramtrain- (vasútvillamos) szerelvényt szállítják Magyarországra – közölte a MÁV-Start Zrt. A konvoj várhatóan március 16-án érkezik meg a Szentesi Motorgarázsba, és még aznap elkezdik a jármű összeszerelését. Az első, Vásárhely 1-es tramtrain hatósági nagyvasúti futópróbája ma lesz a Kecskemét–Kiskunfélegyháza–Szeged útvonalon, majd a hatósági járműszemle és próba következik Hódmezővásárhely új villamosvasút-vonalán. A vonalpróbák a 135. sz. vonal Szeged–Hódmezővásárhely szakaszán, a hódmezővásárhelyi és szegedi villamos vasúti vonalakon folytatódnak. Az első három tramtrain szeptember végén állhat forgalomba a két város között. | VG
jármű a két városban legfeljebb 50 kilométeres óránkénti sebességgel haladhat a nyílt pályán, ám dízelmeghajtással akár 100 kilométeres sebességgel is
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.