BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javított hatékonyságán a feldolgozóipar, de nem eleget

Kis hullámzással évek óta egyre kevesebb villamos energiára van szükség egységnyi hazai GDP előállításához. A 2010-es adatot 100 százaléknak véve, az 2019-es áramigény már csak 75 százalék körüli volt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Mavir Zrt. kiadványa szerint. Az idősor kedvező alakulása annak is köszönhető, hogy nőhetett a kisebb energiaigényű ágazatok GDP-arányos súlya. A fajlagos villamosenergia-felhasználás alakulása fontos, de csak részadat az ország energiahatékonysága szempontjából, figyelembe kell venni a közvetlenül felhasznált hőt, földgázt, üzemanyagot és más energiahordozókat is.

Esik a gazdaság fajlagos gázigénye is a MEKH és az FGSZ Zrt. éves gázpiaci összefoglalója szerint: 2019-ben a 2000-ben szükséges gázmennyiségnek már a 60 százalékára sem volt szükség egységnyi GDP előállításához. (Bár a gáz jelentős részével éppen áramot állítanak elő.) A legnagyobb hazai áramfelhasználónak számító feldolgozóipar 2016-ban 1 gigawattóra árammal 947 millió forint értéket hozott létre, 2019-ben viszont már 1147 milliónyit. A javulás tehát 21 százalékos a hivatkozott árampiaci kiadvány, valamint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatainak összevetése alapján. Ugyanez a változás a hatékonysági mutató oldaláról úgy jelentkezik, hogy míg 2016-ban egymilliárd forintnyi termelési érték előállításához 1,054 gigawattóra áramra volt szükség, 2019-ben már csak 0,872 gigawattórányira.

Megnehezíti az egyes iparágak energiaigényesség-alakulásának meghatározását és az iparágak közötti összevetést, hogy más módszertannal készülhettek a MEKH–Mavir-kiadvány és mással a KSH adatai. A MEKH például a Mezőgazdaság, vad-, erdő- és halgazdálkodás címszónál 2019-re 832 gigawattóra áramigényt ír, a KSH viszont 1027 gigawattórát. A lakosság áramfelhasználásának fajlagos változásáról azonban így is pontos adat kapható: az összefoglaló szerint a vizsgált három évben 10 720 gigawattóráról 11 162-re nőtt, a lakosság száma pedig 9 830 485-ről 9 772 756-ra csökkent. Tehát egy lakos öt éve még beérte 1,09 megawattóra árammal, de tavalyelőtt már 4,8 százalékkal többre, 1,14 megawattórára volt szüksége.

Elnöki poszttal bővült Biczók András pozíciója

Határozatlan időre szóló igazgatósági elnöki megbízást kapott Biczók András vezérigazgató a Mavir Zrt. felügyelőbizottságától, így elnök-vezérigazgatóként folytatja munkáját. A döntés a hatékonyabb vállalatirányítási szerkezet kialakítását célozza, megfelel a hazai és nemzetközi energiaipari gyakorlatnak. Biczók András 2019 júliusa óta a Mavir vezérigazgatója, előzőleg hosszú ideig a gáziparban dolgozott különböző vezető beosztásokban. A Mavirhoz közvetlenül az MMBF Földgáztároló Zrt. elnök-vezérigazgatói székéből érkezett. | VG

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.