Balaton

Erős konkurenciát jelentenek az apartmanok

Magyar gazdaság | Világgazdaság

Az ingatlant vásárlók régi dilemmája, hogy megéri-e a Balaton-parton nyaralót vásárolni. A korábbi évtizedekben nem volt jellemző a part menti apartman. Jószerével kisebb-nagyobb házakat vagy csak a nyári szezonra alkalmas nyaralókat kínáltak eladásra. Most azonban bővülni látszik a kínálat, több területen is megjelentek a kertkapcsolat nélküli, kisebb alapterületű, akár új építésű társasházakban kialakított apartmanok, megoldást nyújtva a nyaralófenntartás problémájára is. A nyaralók egyik hátránya, hogy az épületet és a kertet akkor is gondozni kell, ha éppen senki sem tartózkodik az ingatlanban. Ennek a ráfordított időn kívül költségei is vannak, ha más nem, az utazásé. Egy társasházi apartmanban erre nem kell külön gondot fordítani.

Fotó: MTI

Egy ház biztosítási díja is magasabb, mint egy apartmané, hiszen több természeti kár érheti. A fenntartási költségek mellett a házak adó jellegű járulékai is magasabbak, és ezeket egész éven át kell fizetni, holott két-három hónapnál többet jellemzően nem használják a nyaralót. Ugyanez vonatkozik a rezsire is, igaz, az apartmanoknál viszont a közös költséget kell folyamatosan fizetni. Olyan sok ilyen olcsóbb fenntartású ingatlan jelent meg a tóparton, hogy több önkormányzat azon gondolkodik, hogy kifejezetten ezekre szabott adónemet dolgoz ki (ilyen például a panorámaadó).

A nyaralók árában a kert is benne van, ez sokszor nagyot dob a vételáron, és éppen ez viszi leginkább a költségeket is. Ha kert is tartozik az ingatlanhoz, akár 10-15 millió forinttal is nagyobb lehet a vételár, mint egy hasonló méretű apartmané. Ugyanakkor jellemzően azok vásárolnak a Balaton-parton nyaralót, akik maguk is kertes házban laknak, vagyis nem feltétlenül van szükségük pihenéskor kertre. Az viszont tény, hogy az apartmanok mellé a parkolót is meg kell venni, ez sok esetben kétmillió forint feletti kiadás, a garázs pedig ennél is többe kerül. Mindent összevetve az apartmanok rendkívül erős alternatívát kínálnak a part menti ingatlanbefektetésekhez, és a jelek szerint ez most népszerűbb, mint kis házakat vagy házrészeket vásárolni.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatják

Ön mit gondol erről? Mondja el véleményét!

Új platformokra lopakodnak a kkv-k

Egyre több kis- és középvállalkozás használja az Instagramot, a népszerű online képmegosztó alkalmazást – derül ki a Marketing Commando felméréséből.

Durván betámadta a Vatikánt egy amerikai gazdasági lap

A Vatikán a péterfilléreket a költségvetési hiánya betömésére használja fel – állítja az amerikai The Wall Street Journal.
Világgazdaság Piactér