Zöldgazdaság

Egyre környezettudatosabbak vagyunk

A magyarok 42 százaléka saját elmondása szerint hajlandó többet fizetni a környezettudatos (öko, zöld) termékekért, nagy részük akár 10-30 százalékkal többet is – derül ki a GreenGo elektromosautó-megosztó szolgáltatás megbízásából, az NRC által készített felmérésből.

Egyre kevésbé számít luxusnak, ha környezetbarát terméket vásárolunk, vagy a környezetet kevésbé terhelő szolgáltatást veszünk igénybe – áll a GreenGo és az NRC felmérésében. E szerint a környezetbarát termékek és szolgáltatások piaca évről évre bővül, amire a magyar fogyasztói szokások is reagálnak. Az NRC országos reprezentatív felmérése azt mutatja, hogy a 18-59 éves lakosság közel fele, 45 százaléka legalább egyszer vásárolt valamilyen környezettudatos terméket vagy szolgáltatást az elmúlt egy évben, több mint harmaduk pedig (38 százalék) több alkalommal is.

A magyarok 42 százaléka saját elmondása szerint hajlandó többet fizetni a környezettudatos (öko, zöld) termékekért – nagy részük akár 10-30 százalékkal többet is, mint egy hagyományos termékért.

A zöld felfogás irányában folyamatosan elkötelezett réteg azonban még mindig szűk: a 18-59 éves korosztály mindössze 8 százaléka választja rendszeresen az öko árucikkeket és szolgáltatásokat a kevésbé környezetbarát megoldások helyett.

Fotó: Shutterstock

De kik azok, akik környezettudatos termékekre hajlandóak költeni?

A GreenGo mint az egyetlen, kizárólag elektromos autókkal működő, környezetbarát fővárosi autómegosztó szolgáltatás arra is kíváncsi volt, hogy mely csoportok adják a leginkább „zöld” vásárlókat Magyarországon.

Érdekes adat, hogy a rendszeresen környezettudatosan beszerzők táborának több mint harmadát a 30-39 éves korosztály teszi ki, közel azonos arányban nők és férfiak.

Ebben a csoportban az 50-59 évesek a második legnépesebb korosztály (minden negyedik tagjuk ebbe a korosztályba tartozik), utánuk pedig a 18-29 évesek (minden ötödik). A csoport több mint kétharmada városban lakik, közel negyedük Budapesten, illetve több mint felük gyermek nélküli háztartásban él.

Fotó: GreenGo

A kutatás alátámasztotta azt az elképzelésünket, hogy ugyan Magyarországon a gondolkodásban már megvannak az alapjai a környezettudatos vásárlásnak, a magyar vásárló továbbra is érzékeny az árra. Ezért pont a tudatosabb vásárlást nem jó, ha a szolgáltató magasabb árral »bünteti«

– emelte ki Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője. Hozzátette, ahogy a kínálat a mi szolgáltatási szegmensünkben is bővül, a GreenGo egyre fontosabb versenyelőnyévé válik, hogy közel azonos, vagy esetenként kedvezőbb árak mellett is garantáltan a városi környezetet kevésbé terhelő elektromos autókkal szolgáljuk ki az erre egyre fogékonyabb fővárosi utazóközönséget.

Kik befolyásolják a vásárlási döntést?

A zöld termékek vagy szolgáltatások kipróbálásában a fő motiváció nem meglepő módon a szűkebb környezetünk: a család, barátok visszajelzései alapján választunk a legbátrabban környezettudatos terméket vagy szolgáltatást (41 százalék),

de nagy hatással vannak ránk a témában készült filmek, dokumentumfilmek is (38 százalék). Főleg a budapestiek vallják (a fővárosiak 28 százaléka), hogy az öko-életmódban nem csak a hagyományos médiahírek, hanem a közösségi médiában megjelenő információk, véleményvezérek is hatnak rájuk.

öko környezetvédelem zöld NRC GreenGo
Kapcsolódó cikkek