BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szép nagy a vízlábnyomunk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A lakosság kétharmada nem igazán figyeli, mennyi vizet használ, és az egyharmada is részben azért, hogy kevesebbet kelljen fizetnie.

Egy átlagos hazai háztartás átlagos napi vízfelhasználása elérheti a 144 litert is – derült ki a Reckitt Benckiser Magyarország Kft. ezer fős, reprezentatív felméréséről – ismertette a Finish Magyarország online sajtótájékoztatóján Lopez-Csendes Júlia, a háztartási vegyipari termékeket gyártó társaság marketingigazgatója.

Fotó: Shutterstock

A válaszok alapján a lakosság kétharmada eleve nem is figyel az általa használt víz mennyiségére, és az odafigyelő egyharmad 51 százaléka sem elsősorban a vízzel való észszerű gazdálkodásra, hanem számlája csökkentésére törekszik. (A Magyar Víziközmű Szövetség adatai szerint egyébként 2019-ben még egy hazai lakossági felhasználó naponta átlagosan 97,8 liter vizet használt.)

A kutatás szerint tízből öt hazai lakos nem is aggódik amiatt, hogy a következő 50-100 évben vízhiány lehet Magyarországon,

a háztartási munkavégzés közben pedig még a környezettudatosabbak is fontosabbnak tartják az energiatakarékos izzók használatát és általában az árammal való takarékoskodást, mint a vízfogyasztásra való odafigyelést.

A legtöbb vizet a kádban való fürdéssel használjuk el (24 százalék),

ezt követi a zuhanyozás (23 százalék), a mosógép működtetése (21 százalék), a WC-használat (17 százalék), a mosogatógép működtetése (12 százalék) végül a felmosás és egyéb dolgok (3 százalék.) E számok azért is érdekesek, mert a felmérés szerint az emberek 12 százaléka úgy érzi, hogy a legtöbb vizet a mosogatáskor használja el.

Lopez-Csendes Júlia eloszlatta azt a tévhitet, amely szerint ugyanazt a mennyiséget csak 10 literrel több folyóvízzel mosogatjuk el, mint mosogatógéppel.

Folyóvízzel valójában 90 literre, míg géppel csak 10 literre van szükség.

Felhívta a figyelmet továbbá, hogy még a fogmosás idején nyitva hagyott csap miatt is alkalmanként 6 liter víz megy veszendőbe, míg a zuhanyzás közbeni folyamatos vízfolyatással 10, régi mosógéppel pedig akár 70 liter is.

Fotó: Shutterstock

A vízzel való takarékoskodás az érintett háztartási gépek használatának módján is múlik. Ennek kapcsán Marosi Mária, a Bosch Háztartási Készülék Kereskedelmi Kft. marketingigazgatója a videóban arról beszélt, hogy a mosó- és mosogatógépeket helyes teljes kihasználtsággal, nem pedig félig töltve célszerű használni,

Emellett figyelni kell ezen eszközök karbantartására, és érdemes vízigény szempontjából is minél korszerűbb gépeket vásárolni.

A Reckitt Benckiser vállalta, hogy 2040-ig 50 százalékkal csökkenti termékei vízlábnyomát, 2025-ig pedig 30 százalékkal a saját működésének vízfelhasználását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.