Invazív faj okoz nehézséget Kenyában. Az opuntia vagy más néven fügekaktusz egyes részei ehetők ugyan, de külső rétegeit mérgező tüskék borítják. Nők egy csoportja most biogázzá és konzervvé alakítja át a tüskés körtét – számol be az újításról az Euronews cikke.

Prickly,Pear,Cactus,With,Fruits,In,A,Beautiful,Landscape,In
Fügekaktusz. Gyümölcse ehető, tüskéje mérgező.
Fotó: Chiara Magi / Shutterstock

 

Kártékony kaktusz

A Nairobi melletti Laikipia megye vadonja szabadon kóborló kecskék és szarvasmarhák élőhelye is, az invazív növényfaj, nem kevés gondot okoz, mivel külső, tüskés, mérgező részeit az állatok lelegelik. Az országba eredetileg úgy került be, hogy a gyarmatosítók az 1900-as évek elején határkerítésnek használták, azonban ahogyan a magját szétszórta a szél, egyre több területen szaporodott el, túlzott térnyerése pedig veszélyezteti az őshonos növényfajokat, és nem csupán az állatokra veszélyes, kiterjedése csökkenti a legelők területét is. A mérgező kaktuszok lelegelése szájsebeket, súlyos hasmenést okoz, egy 65 éves helyi pásztor százötven fős kecskeállományának jó része is a növény fogyasztását követően pusztult el. Égető szükség volt tehát valamilyen megoldásra.

Kaktuszból bioüzemanyag

Egy Laikipia megyei női csoport a kaktuszok problémájára új megoldást talált. Betakarítják a tüskés körtét, és biogázzá alakítják. Az Iloplei Twala Cultural Manyatta Women Group 203 tagot számlál, jelenleg a kaktuszpép tüzelőanyaggá alakításában dolgoznak.

Ez a megközelítés nem csupán kiirtja a tüskés kaktuszt a nemkívánatos helyekről, hanem elősegíti a környezet megóvását és alternatív megélhetést kínál a nők számára.

A kaktusz gyümölcsei egyébként emberek és állatok számára egyaránt fogyaszthatók, ha leválasztják róluk a mérgező tüskéket.

A növényből számos terméket, például lekvárokat, kozmetikumokat és gyümölcsleveket készítenek – írja a cikk.

Páviánok, elefántok, gyöngytyúkok és teknősök is fogyasztják az édes gyümölcsöt. Az elefántok esetében érdekes, hogy lényegében képesek meghámozni a gyümölcsöt és az ehető részét elfogyasztani, számukra is emésztési problémát okoz, ha a mérgező tüskék is az emésztőrendszerükbe kerülnek.

Mivel az állatok azzal, hogy lelegelik és a magokat széthordják, akaratlanul is segítik e szívós és veszélyes növényfaj terjedését, ezért a kenyaiak még egy módszert kidolgoztak. Nehézgépekkel kitépik a kaktuszt, áthelyezik a kijelölt területekre, és mély gödrökbe temetik, hogy a bomlás során minimálisra csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást. Ez a módszer újra visszaadja a területeket az őshonos fajoknak, ahol a növények regenerálódhatnak és virágozhatnak.

2023 júniusában a Loisaba Conservancy sikeresen megtisztított 3100 hektár opuntiát, ami jelentős lépés a veszélyes, ugyanakkor mégis hasznos növény elleni küzdelemben. Ez egyben egy lépés lehet az ország biológiai sokféleségének megőrzése felé.