Az államtitkár szerint az állattartás, az élelmiszeripar, a kertészet vagy éppen a borászat számára eljuttatott támogatások jól hasznosulnak.
VG/MTI
2020.02.14, 11:21
Megosztom a cikket
Jelentős változásokra kell felkészülniük a gazdálkodóknak az új európai uniós támogatási időszakban, és azt már most biztosra vehetik a termelők, hogy csak akkor juthatnak majd területalapú támogatáshoz, ha eleget tesznek a környezeti szempontból előnyös gazdálkodás feltételeinek – írta Magyar Nemzet.
A lapnak Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár elmondta:
az idén is nyílnak még új pályázatok, a következő támogatási ciklusban pedig Magyarország a vidékfejlesztési forrásokat a mostaninál koncentráltabb rendszerben osztaná szét.
Fotó: MTVA / MTI
Kitért rá, hogy a végéhez közeledő 2014-2020-as európai uniós támogatási ciklusban a vidékfejlesztési program mintegy 1340 milliárd forintos keretét sikeresen lekötötték, és a források több mint ötven százalékát beruházásokra tudták költeni.
Az állattartás, az élelmiszeripar, a kertészet vagy éppen a borászat számára eljuttatott támogatások jól hasznosulnak, hiszen azt látják, hogy a beruházásoknak köszönhetően a vállalkozások jövedelmezőbben működnek, eredményesebben gazdálkodnak.
Feldman Zsolt elmondta, hogy az európai unió új, többéves pénzügyi keretének tervezése az állam- és kormányfők szintjén erős vitákkal terhelt folyamat, amelyben Magyarország markáns véleményt képvisel. Hozzátette:
míg az Európai Bizottság (EB) javaslata jelentősen csökkentené a közös agrárpolitikára (kap) rendelkezésre álló forrásokat, több tagállammal együtt Magyarország azon van, hogy az elvonás mértéke ne legyen nagyobb, mint amit a britek távozása indokol.
Kiemelte: a forráselvonás méltánytalan lenne a vidéki térségekkel, az uniós mezőgazdasággal szemben, amely az EU élelmiszer-ellátását biztosítja.
Az államtitkár közölte:
a legtöbb gazdálkodót érintő változás, hogy a ma alaptámogatás és zöldítés jogcímen kapható, hektáronként mintegy 75 ezer forintos hozzájárulást a jövőben egy támogatási formában vehetik majd igénybe a termelők.
2014-ig is így volt ez, de ehhez az időszakhoz képest jelentős eltérés, hogy a teljes összeg erős zöldítési feltételek teljesítéséhez lesz kötve. A közvetlen támogatások struktúrája ezen felül összességében nem változik, ugyanúgy lesznek termeléshez kötött programok, kisgazda-átalánytámogatás vagy a fiatal gazdáknak járó támogatás, mint a mostani ciklusban – fejtette ki.
Az új program első pályázatai, a brüsszeli jóváhagyást követően, várhatóan 2022-ben jelenhetnek meg.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.