Időjárási szempontból tavaly már minden rossz kijutott a zöldségtermesztőknek is: rosszak voltak a fényviszonyok, fagyos volt az április, hűvös a május, nyáron pedig hőhullámok voltak negatív hatással a vegetációra. Ezek következtében az elmúlt évben a magyar termékek nem tudtak időben megjelenni az áruházláncokban, így nagyobb tere lett az importnak. Idén ugyanakkor már húsvét előtt jelentős mennyiséget szállítottak az áruházláncokba a hazai paradicsomból és paprikából – mondta el Nagypéter Sándor, a több mint 500, elsősorban szentesi, illetve környékbeli zöldség- és – kisebb részben – gyümölcstermelőt összefogó DélKerTÉSZ elnöke. 

Délkertész Szentes
Fotó: Délkertész

Mint mondta, a nehézséget most elsősorban a költségemelkedések okozzák. Az üzemanyagok és az energia árának emelkedése már tavaly nyár végétől elkezdődött, amit az orosz-ukrán háború csak fokozott. 

A nagy élőmunkaigényű zöldséghajtatásban jelentős tehernövekedést jelent a munkabérek emelkedése is. 

Az energiaköltségekről elmondta, hogy termelőkörzetükben a termálvíznek köszönhetően a gázárak megugrása közvetlenül nem sújtja a termelőket, de a villamosenergiáé – amelyet piaci áron kell vásárolniuk – már igen – ugyanis a termálvíz megfelelő helyre juttatásához arra van szükség. 

A termeléshez szükséges inputanyagok árának növekedése azt jelenti, hogy a termelői áraknál 30-40 százalékos növekedést kell elérni. „Ellenkező esetben jövőre el sem tudják kezdeni a termelést” – nyomatékosította. Mint mondta, a költségeik érvényesítésében most „jó úton” vannak, de még sok van hátra a szezonból. A frisspiaci termékek esetében hetente kell megküzdeniük az áruházláncokkal, ami átok és áldás is egyben – utóbbi azért, mert így van esélyük a sokszor ilyen rövid távon is emelkedő költségeiket érvényesíteni. Az is igaz, hogy például a hazai paradicsom és paprika pozícióját segíti, hogy a költségemelkedések a konkurenciát is érintik, az csökkenése pedig teret jelet a magyar termékeknek. Nagypéter Sándor elmondta, hogy 

a hidegfóliáknak is kedvező az időjárás, a különböző paradicsom- és a paprikafajták hozama és is jobb, mint tavaly, és biztosított az áruházláncok kiszolgálása.

Szerinte a friss piaci zöldségek esetében a magyar termelőknek a régiós vezető szerep kialakítására is lehetőségük van. A DélKerTÉSZ két-három éve kezdte a piacépítést, amikor azt tapasztalták, hogy a termelői fejlesztéseknek köszönhetően folyamatosan nő a termésmennyiség. Segíti a környékbeli országokban a terjeszkedést, hogy a szállítási távolságok rövidítése is fontos szempont lett. Náluk a korábbi évi 1,2 milliárd forintos exportárbevétel tavaly már 2,3 milliárdra duzzadt. Idén májusban pedig már elérték az 1,3 milliárd forintot, miközben egy évvel ezelőtt ugyanekkor 460 millió forintnál jártak. Éppen a napokban szállítottak először egy német áruházláncba hegyes erős paprikát – mondott példát az exportszortiment bővülésére.

Árstopok nélkül 15-16 százalékos lenne az infláció

Néhány hónapon belül enyhülést hozhat, hogy a nyers élelmiszerek ára májusban már nem emelkedett.

A növekedést további fejlesztésekkel támogatják, a logisztikai folyamatok felgyorsítását egy 2,7 milliárd forintos beruházással épülő több mint 10 ezer négyzetméteres csarnok segíti majd. Ennek köszönhetően bővül a hűtőkapacitás, a kamionok kiszolgálása és a csomagolótér is. Az értékesített termékek mennyisége idén elérheti a 28 ezer tonnát, aminek több mint a fele csomagolt. A DélKerTÉSZ-nél egyébként a paprikaféléket 108, a paradicsomféléket pedig 34 hektáron termesztik. A zöldség- és gyümölcsértékesítés árbevétele idén elérheti a 17 milliárd forintot.

Hosszabb távon kedvező lehet a zöldségtermelők számára, hogy Európában nő a zöldségek és gyümölcsök iránti kereslet, a megváltozott fogyasztói szokásokra pedig a magyar termelőknek is reflektálniuk kellene. Itthon lehetőség lenne például a szántóföldi zöldborsó és a csemegekukorica-terület – és a feldolgozó-kapacitás – növelésére, de most a gabonafélék egekbe szökött ára miatt nem nekik áll a zászló – fogalmazott.

Jócskán visszaesett a műtrágyaforgalom

A mennyiség csökkent, de az árak tovább emelkedtek.