BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar siker az EU-ban: változhatnak a mézjelölési szabályok

Egyetértettek az uniós agrárminiszterek azzal a magyar kezdeményezéssel, hogy a jövőben a mézesüvegeken kötelező legyen feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát – közölte Nagy István agrárminiszter.

Egyetértettek az uniós agrárminiszterek azzal a magyar kezdeményezéssel, hogy a jövőben a mézesüvegeken kötelező legyen feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát – közölte Nagy István agrárminiszter. Mint mondta, több mint négy év munkája érett be a hétfői döntéssel, hiszen először 2019 novemberében kezdeményezte Magyarország a mézkeverékek származásjelölési szabályainak szigorítását. 

Woman,Buys,Honey,In,Supermarket,Or,Store
Pontosabb lehet a fogyasztók tájékoztatása. Fotó: Shutterstock

A szigorúbb előírásoknak köszönhetően egyértelmű lesz a vásárlók számára, hogy milyen országból származó mézek és milyen arányban találhatók meg az adott termékben – hangsúlyozta Nagy István. 

A miniszter szerint így a fogyasztók könnyebben megtalálhatják a minőségi magyar mézeket, melyek vásárlásával nemcsak a magyar méhészeket, de a biológiai sokféleség megőrzését is támogatják. Másrészt 

a kötelező, pontos százalékot tartalmazó származásjelölés hatékonyan segítheti a bizonytalan eredetű, kétes minőségű, EU-n kívülről érkező mézek elleni fellépést.

Nagy István jelezte azt is, hogy a javaslatról az Európai Parlament a következő napokban alakítja ki álláspontját, ezt követően kezdődhetnek meg a tárgyalások a tanáccsal, annak érdekében, hogy az új szabályozás minél előbb hatályba léphessen.

Méhésztámogatások: Európában a magyarok kapják a legtöbb pénzt

De az Európába áramló ukrán és kínai import miatt továbbra is nehéz helyzetben vannak.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.