BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az agrárimport szigorítása és többlettámogatás – ezeket jelentette be Nagy István

Ezentúl származási országtól függetlenül bejelentési kötelezettség terhel minden olyan agrárterméket, amelyet egyébként Ukrajnából tiltólistára tett a kormány. Emellett megemelték az Agrár Széchenyi Kártya és a gázolaj jövedékiadó-visszatérítés keretét is.

A magyar kormány a már fennálló, huszonnégy termék Ukrajnából érkező importjának korlátozása mellett saját hatáskörben tovább szigorított egyes termékek behozatali lehetőségein – jelentette be a mai kormányinfón Nagy István agrárminiszter. Ezek szerint azokra a termékekre, amelyeket tilos behozni, teljes körű bejelentési kötelezettséget írnak elő származási országtól függetlenül.

Aratás riport Sárbogárd-9
Egymilliárd forinttal több jut idén a gázolaj jövedéki adójának visszatérítésére / Fotó: Kállai Márton

A mezőgazdasági termelők gazdasági helyzetének javítása érdekében előírta a kormány a Magyar Államkincstárnak, hogy május 31-ig teljesítse a terület- és állatalapú támogatások kifizetéseit. Ez 470 milliárd forintot jelenthet 156 ezer gazdálkodó számára. A miniszter elmondta azt is, hogy a héten megnyílt az egységes támogatási kérelmek beadásának a lehetősége, ami pedig újabb 265 milliárd forint támogatást jelent a gazdálkodóknak, 

ebből ezen a héten legalább 50 milliárd forint megérkezik a gazdálkodók számlájára.

Ugyancsak az agrártermelők likviditási helyzetét javíthatja, hogy a nagy érdeklődést kiváltó Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) konstrukciók forrásait 2026-ig legfeljebb 45 milliárd forinttal megnövelik. Az ASZK a nagymértékű kamattámogatás miatt kedvező, 5 százalékos kamattal tud forrást biztosítani agrártermelőknek – eddig több mint ötezer termelő 124 milliárd forintnyit már igénybe is vettek.

Többlettámogatást kapnak a gazdálkodók a gázolaj jövedéki adójának – hektáronként évi 97 liter erejéig lehetséges – visszaigénylése formájában, ennek mértékét ugyanis 90 százalékra emelik. Ez a miniszter szerint évi egymilliárd forint pluszt jelent a gazdálkodóknak.

A kormány stratégiai szándéka, hogy a szántóföldinövény-termesztők által termelt termények minél nagyobb mértékben váljanak a hazai feldolgozók alapanyagaivá, és nagyobb hozzáadott értékű termékként kerüljenek az exportpiacokra. 

Ennek érdekében növelik a feldolgozók beruházásainak támogatását, beleértve az élelmiszeripart és a takarmánygyártást. Ezzel összhangban a hazai állattenyésztés fejlesztésére is jelentős támogatást biztosítanak. A korábbi ciklusokhoz képest jelentős forrásbővülést ezen a területen az teszi lehetővé, hogy a magyar kormány a maximális, 80 százalékos mértékben egészíti ki az uniós vidékfejlesztési forrásokat – emlékeztetett. Beruházásokra így ebben azt uniós ciklusban 1500 milliárd forintot fordítanak. Ebből hamarosan 200-200 milliárd forintnyi pályázati felhívás jelenik meg a feldolgozók beruházásainak, illetve az állattartó telepek korszerűsítéseinek támogatására.

Kétszázmilliárdos támogatás segít az import-élelmiszerek elleni harcban

Hamarosan kétszázmilliárd forint értékben írnak ki feldolgozói fejlesztési pályázatokat, külön a kisebb és külön a nagyobb projektekre. A jelenlegi uniós ciklusban összesen 750 milliárd forint megy élelmiszeripari fejlesztések támogatására.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.