BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európai gazdatüntetések: megvannak az első eredmények, de az ukrán import továbbra is özönlik

A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait. A rendeletmódosításoknak köszönhetően egyes szabályokban történnek ugyan változások, de más területeken – kiemelten az ukrán élelmiszerimport kapcsán – továbbra sincs érdemi előrelépés.

Az Európai Parlament nemrég megszavazta a közös agrárpolitika (KAP) egyes szabályainak módosításáról szóló bizottsági javaslatot, amit várhatóan május végéig kihirdetnek. Mivel ez a vetési időszakot követően történik, a változások érdemben a következő gazdasági évet érintik majd. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) üdvözli az egyszerűsítéseket, de a versenyképességünk megőrzése és az uniós fogyasztók védelme érdekében ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az Európai Bizottság politikájában – szögezik le közleményükben.

A vetésforgó szabályait is könnyebben alkalmazhatják a gazdálkodók / Fotó: Oláh Tibor / MTI

A két szervezet közleménye szerint a tagállamok most lehetőséget kapnak arra, hogy kiigazítsák a szabályaikat, amelyek akár már a 2024-es kérelmezési időszakban könnyebbséget jelenthetnek a mezőgazdasági termelőknek. Az új szabályozás szerint a tagállamok minden naptári évben két alkalommal módosíthatják a KAP Stratégiai Tervet. A NAK és a Magosz szerint ugyanakkor 

a jogszabályi könnyítéseknek még bőven lenne tere a KAP szabályrendszerében, ezért bíznak abban, hogy a munka tovább folytatódik és a következő hónapokban további egyszerűsítési javaslatokról születhet döntés.

Az uniós rendeletmódosítási csomag elsősorban a Helyes mezőgazdasági és környezeti állapot (HMKÁ) előírásait érinti, és bizonyos szankciók alól mentesít gazdálkodókat. Egyszerűsödnek a minimális talajborításra vonatkozó előírások is. Magyarország ezt ezt a lehetőséget a rizs vagy indiánrizs termesztésére használt területek esetében tudja kihasználni. E szerint a talajtakarás kötelezettségét a tárgyévben nem kell teljesíteni a talajtakarás nélkül – szellőztetés, simítózás vagy szintezés mellett – pihentetett területeken, amelyeket a tárgyévet megelőző évben rizs vagy indiánrizs termesztésére használtak.

A szántóföldi vetésforgóra vonatkozó szabályokban is könnyítéseket sikerült elérni. A 10 hektár feletti, de legfeljebb 30 hektár szántóterülettel rendelkező mezőgazdasági termelőnek egy adott évben legalább kétféle szántóföldi növénykultúrát kell termesztenie, egy növénykultúra a teljes szántóterületnek legfeljebb a 75 százalékát foglalhatja el. A 30 hektár feletti szántóterülettel rendelkező gazdálkodóknak pedig minimum háromféle növénykultúrát kell termeszteniük, egy növénykultúra legfeljebb a teljes szántóterület 75 százalékát foglalhatja el, a két legnagyobb területen termesztett növénykultúra együttesen nem haladhatja meg a szántóterület 95 százalékát.

Az uniós rendeletmódosítás a biológiai sokféleség megőrzése szabályt is érinti. 

Az Európai Bizottság javaslata eltörölte az előírásrendszerből a nem termelő területek kijelölésének kötelezettséget, míg a védett tájképi elemek megőrzésének kötelezettsége, valamint a sövények és fák kivágásának, metszésének, csonkításának a költési és fiókanevelési időszakban történő tilalma továbbra is szerepel majd az előírások között.

Brüsszel meghátrált, csökkentik a gazdálkodók terheit

Az európai gazdatüntetések hatására az Európai Parlament jóváhagyta a KAP egyszerűsítését, ami elsősorban a gazdálkodók terheinek mérséklését szolgálja. Hazánknak is számos tehercsökkentést eredményező javaslata volt, amelyek érdemben mérséklik a mezőgazdasági termelőket nehéz helyzetbe hozó termeléskorlátozó és adminisztratív kötelezettségeket.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.