BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nyájszellem az intézményi befektetőktől sem idegen

Kiss Mónika | A harmadik negyedévben a hedge fundok magas kockázatú részvényeket vásároltak a hivatalos statisztikák szerint. A három kedvenc a kínai–amerikai konfliktusban is kiváló számokat közlő Alibaba, a globális lassulással dacoló, felhőalapú szoftverekkel foglalkozó Salesforce és a felvásárlás alatt álló Allergan volt a Bloomberg összeállítása szerint. Mindhárom részvénybe több mint 2,5 milliárd dollár érkezett a jelentésre kötelezett alapok november 15-i beszámolója szerint. Az alacsonyabb bétájú részvények közül legtöbbet a Global Payments papírjaiból vásároltak, amely partneri megállapodást kötött a Citigrouppal, és több felminősítést is kapott mostanság a még mindig robusztus fogyasztói hitelezési trendekre alapozva. Az Adobe és a Disney részvényeit viszont adták a profi hedge fund menedzserek. Az Alibaba legnagyobb vásárlója a statisztikában szereplők közül a Tiger Global Management volt, annak ellenére, hogy a múlt hónapban felreppent a híresztelés: a Trump-kormányzat arról egyeztet, hogy miképp lehetne a kínai részvénytársaságok papírjait törölni az amerikai tőzsdékről.

A részletes statisztika 250 részvényt tartalmaz, ebből csak szemezgetni lehet. Kiemelkedik például a Microsoft, itt 1,2 milliárd dollár értékű részvénytől szabadultak meg a nagyok, így például a Viking Global Investors vagy a Maverick Capital, pedig éves 48 százalékos teljesítményéből az utolsó 8 százalék az elmúlt hónapokban érkezett. A korábban piaci proxinak számító FAANG-részvények közül jó néhányban csökkentették a kitettséget a hedge fund menedzserek, az Apple 19 százalékos ralija mellett 900 millió dollár értékben vontak ki a társaságból tőkét. Nehéz az adatok között olvasni, mert például ebben az esetben a Renaissance Technologies ugyan megszabadult 2,2 millió részvénytől, de a Marshall Wace 1,3 millió darabot vásárolt.

Jól érzékelhető volt azonban a kifelé áramló trend az egészségügyi szektor papírjainál. Mind a demokraták elképzelései a Medicare rendszer átalakításairól, mind Donald Trump támogatásmegvonása negatív hír volt a szektorban, az irány egyértelmű az előre gondolkodók számára. A Viking Global például a UnitedHealth Groupban meglévő teljes részesedését eladta, a társaság ezután 11 százalékkal értékelődött le a negyedévben.

A Bloomberg összefoglalója szerint a hedge fundok mozgásai gyakran klaszterjelleget öltenek, azaz egy időben vásárolják be magukat ugyanabba a részvénybe, vagy egyszerre értékesítik a készleteiket. Ha a hedge fundok száma szerint tekintjük át a listát, akkor az Altria Group és a Marriott International részvényeit kedvelte a legtöbb alap, míg az eladási listán a Microsoft és a JPMorgan Chase állt a legtöbb abszolút hozamra törekvő, magas kockázatú fedezeti alapnál. Korábban a kutatók azt találták, hogy a smart money, tehát az átlagnál nagyobb tudással és tapasztalattal rendelkező hedge fund alapkezelők kevésbé hajlamosak a nyájszellemet követni, mint a nyugdíjpénztári vagy más befektetésialap-kezelők, de most megdőlni látszik ez a nézet. Az „együtt döntünk, nagyobb erővel hatunk a piacra” jelenséget felerősíti, hogy a Bloomberg által közölt statisztikák segítségével más intézményi befektetők is csatlakoznak a trendhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.