Befektetés

Beköszönthet az italgyártók aranykora

A nyár historikuson is hajtja a fogyasztást, ám idén a vendéglátás újranyitása, a foci-Eb és az olimpia is növelheti az értékesítést – mondják az elemzők.

Eljött az idő, amikor a befektetőknek érdemes figyelniük az italgyártók papírjainak mozgását – áll a Fidelity Investments elemzésében. A szesziparra egyébként stabil szegmensként lehet tekinteni, ugyanis az elmúlt évek tapasztalatából kiindulva a fogyasztás gyakorlatilag független a gazdasági konjunktúrától, persze a minőségben erőteljes átrendeződést lehet megfigyelni. Így történt ez az elmúlt hónapokban is:

a lakosság a vendéglátás korlátozása miatt az élelmiszerboltokban vásárolta az alkoholos italokat, ami inkább az olcsóbb-közepes kategóriát húzta, és otthonra nem vették a magasabb, prémiumkategóriás nedűket – ez pedig a legtöbb ágazati szereplő gyorsjelentésén erős nyomot hagyott.

Ami biztos, hogy a vásárlók soha nem az italfogyasztásuk visszafogásával kezdik a nadrágszíj meghúzását – írja a Fidelity.

Al-Hilal István, a Fidelity International közép-európai igazgatója szerint

az italgyártókat megtépázta a karanténidőszak, ugyanakkor jók a szektor kilátásai.

Fotó: Mehdi Chebil / Hans Lucas via AFP

Mint hangsúlyozta, amikor valaki bevásárol italgyártópapírokból, akkor végig kell gondolnia, hogy egy nagy céget választ inkább, amely számos brand tulajdonosa, vagy inkább egy olyat, amelyik egy konkrét piacra összpontosít. Jellemzően ilyen szereplő a Heineken. Habár az utóbbi időben a globális ízlés változását nem tudta maradéktalanul meglovagolni a holland gyártó, a vendéglátás újranyitásából még a versenytársaknál is többet profitálhat a cég, ami a részvényárfolyamon is meglátszik majd. A kurzus egyébként az utóbbi hónapokban már meredeken megindult felfelé. Al-Hilal István azonban hozzáteszi, hogy a kizárólag a sör­piacra koncentráló Heineken – pontosan az egy lábon állás miatt – kockázatosnak mondható.

A többmárkás modellre jó példa lehet a Zwack Nyrt. több mint negyedét is birtokló Diageo. Ez a világ egyik legnagyobb égetett szeszes italokat és söröket előállító vállalkozása, az alapkezelők szeretik defenzív jellemzőit és azt, hogy a vezetőség mindig odafigyel az osztalékhozamra.

A cég amellett, hogy számtalan jól ismert brand tulajdonosa, megvetette a lábát a fejlődő piacokon is: 2020-as értékesítési árbevételének mintegy 19 százaléka az ázsiai csendes-óceáni térségből, 12 százaléka pedig Afrikából származott. E két régió középosztályának bővülése komoly növekedési lehetőséget kínál a Diageo divatos brandjei számára.

A nyári sportesemények, a foci-Eb és az olimpia is jót tehet a szektornak rövid távon – mondta lapunknak az Equilor szenior elemzője, Varga Zoltán. Szerinte

egyfajta pótlólagos fogyasztás is megfigyelhető a vendéglátás nyitásával, ugyanis a lakosság az átlagosnál többet jár éttermekbe, sörözőkbe, teraszokra, mivel az elmúlt időben ezt nem tehette meg.

Úgy véli, biztosan jelen van egy euforikus érzés, ami hajtja az italgyártók eladásait. Ugyanakkor kockázat egy negyedik járványhullám, és a turizmustól idén még nem lehet elvárni a megszokott fogyasztási szintet. Valószínűsíthető, hogy a minőségi termékek fogyasztása erősödik, ami mindenképpen jót tehet a Zwack árfolyamának. A magyar gyártó az első hullám alatt nagy esést szenvedett el, aztán fokozatosan visszakapaszkodott, és a mostani, 16 200 forint körüli árfolyam egyéves időtávon 10-15 százalékot nőhet – tette hozzá Varga Zoltán.

Hétszáz forintos Zwack-osztalékjavaslat

Június 30-ra hirdette meg az italgyártó éves rendes közgyűlését, a társaság igazgatósága dönt majd minden napirendi kérdésben – derül ki a társaság tegnapi közleményéből. A menedzsment javaslata szerint a Zwack 1424,5 millió forint osztalékot fizet ki a tavalyi év után, ez részvényenként 700 forint. Az összeg több mint a kétszerese a tavalyinak, és a jelenlegi árfolyammal számolva 4,3 százalékos osztalékhozamnak felel meg. Az osztalékra a társaság részvénykönyvében július 21-én nyilvántartott részvényesek lesznek jogosultak, a kifizetés július 28-án kezdődik.

 

vendéglátás égetett szeszek Heineken Zwack Unicum alkoholos italok szeszes italok befektetés befektetők
Kapcsolódó cikkek