BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szász fajták érkeztek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A következő négy-öt évben négyezer hektár alma telepítését szorgalmazza a Vásárosnaményban bejegyzett Wink B Kft. A betegségeknek ellenálló fajtákat Szászországban nemesítették.

A szabolcsi almatermesztés mélyrepülése kezdetén, 1994-ben telepített feldolgozóüzemet Vásárosnaményba a német Wink-cég. Két éve megvásárolta Szabolcsbákán a Felső-tiszavidéki Almafeldolgozó Kft.-t, így a két telephelyen ma napi 2400 tonna feldolgozói kapacitással évi 150 ezer tonna alma fogadására képes. Ebből ezer tonna sűrítményt állít elő. Ezzel az ország legnagyobb iparialma-feldolgozó cégévé vált, s az idén már a teljes hazai termés harmadát dolgozza fel.



A termelőkkel szerződéses viszonyban álló feldolgozó ütemezett szállítással ma is megadja a kilogrammonként 22 forintos felvásárlási árat. (A megyében helyenként csak 14-15 forintot adnak az ipari almáért.) Ezt az teszi biztonságossá, hogy a 20 ezer tonnás hazai tárolókapacitásból 6 ezer tonna a Winké.



A német cégtulajdonos, Anton Wink az ültetvénytelepítési támogatással indította tavaly az integrált almatermesztést. Ehhez Szászországban kifejlesztett fajtákat használnak, amelyekhez a korábbihoz képest feleannyi permetszer szükséges. A cég felhívására több mint 800 termelő jelentkezett, közel 2500 hektár gyümölcsös telepítésére.



Az idén 66 termelővel, 360 hektárra szerződött a Wink B Kft., amely a termőre fordult almásokban legalább tízéves felvásárlási kötelezettséget vállal. Beszerzi az oltványokat, azok megvásárlásához szükség szerint kamatmentes hitelt nyújt. Vállalja a folyamatos szaktanácsadást, a téli hónapokban szakmai továbbképzést szervez. A program szakmai irányításában részt vesz az újfehértói kutatóintézet, a monitoring rendszer kialakításában pedig a Szent István Egyetem kertészettudományi kara.


Integrált almatermesztés német tőkével A következő négy-öt évben négyezer hektár alma telepítését szorgalmazza a Vásárosnaményban bejegyzett Wink B Kft. A betegségeknek ellenálló fajtákat Szászországban nemesítették. Munkatársunktól-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.