BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folyamatosan újít a Fux Rt.

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A megyei területfejlesztési tanács bő 9 millió támogatásával, összesen 23,8 millió forintos beruházással megteremtették a minőségi vashuzalgyártás feltételeit a miskolci Fux Rt.-nél. A cég két év alatt minőségi vashuzalgyártást hozott létre.

A Fux Rt. rendelkezik az egyik legnagyobb hazai húzókapacitással: évi 3 ezer tonna terméket gyárt. Tart az alumíniumhúzás próbaüzeme, jövőre pedig beindul az extruder, amellyel műanyag bevonattal látják el a vezetéket, s körvonalazódik a rézhuzalgyártás letelepítése is.

Az 1992-ben négy fővel, kft.-ként indult vállalkozás ma csaknem 100 fős. Barkóczi István vezérigazgató tájékoztatása szerint a társaság működése első évében alig több mint 40 millió forintos árbevételt ért el. Forgalma nyolc év alatt ugrásszerűen nőtt: az 1994-es 264 milliót 1996-ban 657 millió követte, 1998-ban pedig több mint egymilliárd. A Fux Rt. idei várható nettó árbevétele 2,2 milliárd forint. A vezérigazgató elmondta, hogy hitel nélkül, de a megyei területfejlesztési támogatások segítségével hajtották végre beruházásaikat. Fejlesztésre az első évben 3,5 milliót, legutóbb 75 milliót fordítottak.

A vas után jön az alumínium, a réz A megyei területfejlesztési tanács bő 9 millió támogatásával, összesen 23,8 millió forintos beruházással megteremtették a minőségi vashuzalgyártás feltételeit a miskolci Fux Rt.-nél. A cég két év alatt minőségi vashuzalgyártást hozott létre. Munkatársunktól-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.