Akárcsak az Európai Unió államaiban, Magyarországon is éles versenyt vív a vasút a közúti fuvarozókkal. Az EU-ban a teherszállításban a vasút piaci részesedése 10-20 százalékra tehető, nálunk ez az arány megközelíti a 30 százalékot, de a pozíció megtartása nem ígérkezik könnyűnek.
Az elmúlt esztendőben a MÁV 43,6 millió tonna árut szállított, s a bevételkiesés 9,8 milliárddal haladta meg a tervezettet. az idén azonban sikerült elmozdulni a holtpontról, annak ellenére, hogy cukorrépából, búzából és kukoricából rosszabb volt a termés, s a Szerbiába menő kivitel is elmaradt a várakozástól.
Bobál István kiemelte, hogy ez évben mintegy 44 millió tonna árut fuvaroz a MÁV, s kedvező, hogy a szállítási távolságok növekedtek. Az árufuvarozásból 75 milliárd forintos bevételre számít a társaság, s ez 600-700 millió forinttal több a tervezettnél.
A gazdasági növekedés hatására egyes ágazatokban -- például építő-, építőanyag-ipar -- több volt az elszállítandó áru, a cégnek sikerült kihasználnia, hogy az Al-Dunán nem indult meg a hajózás, s a cégnél a termékmenedzseri rendszer bevezetése is sikeresnek bizonyult.
Az igazgató szerint esély van arra, hogy a vasút az áruszállításban jövőre is megtartsa 29-30 százalékos piaci részesedését. Az éles versenyhez igazodva igyekszik a cég jövő évi tarifáit kialakítani. Az idei esztendőhöz hasonlóan 2001-ben is mintegy 6 százalékos bevételnövekedésre készül a vasúttársaság.
A piaci helyzettől függően továbbra is élnek a fuvarkedvezménnyel, s lesznek olyan területek, ahol nem emelik, sőt csökkentik az árat. Bobál István hozzátette, a tervezett jövő évi fuvardíjakat az igazgatóság már elfogadta, ezekben a napokban, hetekben megrendelőikkel -- melyek száma több ezerre tehető -- egyeztetik az árakat.
Mint ismeretes, a MÁV-on belül jövőre még nem kezdi meg önálló működését a pálya- és kereskedővasút. Az igazgató ugyanakkor kiemelte, hogy az árufuvarozási szakigazgatóságnak már most úgy kell dolgoznia, hogy a kereskedővasút készen álljon az önálló működésre. Javítani kívánják a szolgáltatások színvonalát -- ezt segítheti az informatikai háttér fejlesztése --, s a szállítási határidő betartására, illetve az áruvédelemre is fokozott figyelmet fordítanak.