BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Műsoros karácsonyi vásárok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A főváros számos forgalmas terén lesz kisebb-nagyobb karácsonyi vásár, ám ezek látogatóit egyre érezhetőbben csábítják el a sorra nyíló bevásárlóközpontok, hipermarketek. A szervezők az idén kiegészítő rendezvényekkel is próbálják visszacsábítani az elpártoló látogatókat.

Nincs már olyan érdeklődés a szabadtéri vásárok iránt, mint a korábbi években -- közölte lapunkkal a Főpolgármesteri Hivatal illetékes osztályvezetője, Varga Péter. Már tavaly is inkább a Westendet özönlötték el a vásárlók karácsony előtt, míg a Váci utca sokszor szinte kihalt volt. Korábban még nagy üzletnek számított egy-egy terület elnyerése, ma már a vállalkozók lapunknak óvatosan fogalmaztak: egyes helyeken még megéri megszervezni a vásárt, de korántsem számítanak akkora forgalomra, mint az elmúlt években.
Az persze világos, mondják a vásárszervezők és a vásározók egyaránt, hogy inkább már csak az apróbb szezonális ajándékokat lehet a szabadtéri pavilonokban kínálni. Megoszlanak a vélemények arról, hogy szabad téren, vagy áruházban kényelmesebb, illetve hangulatosabb-e vásárolni.
A termékek árai mellett az sem mellékes, hogy az utcán vett hibás ajándék kicserélhető-e az ünnepek után. A Liszt Ferenc/Jókai téren, valamint a Blaha Lujza téren és a Baross téri aluljáróban helyeket kínáló Budapesti és Vidéki Vásárrendező Kft. igazgatója, Losonci Tibor lapunkat arról tájékoztatta, hogy az engedélyező kerület, illetve a főváros illetékes osztálya birtokolja a vásárszervező társaságok minden elérhetőségi adatát, így a tulajdonosk telefonszámát is. Rajtuk keresztül tehát megtalálható a hibás terméket értékesített kereskedő.
Ám a főváros vállalkozási és vagyonkezelési osztályán például a Deák téri vásárt szervező Kaláris Hagyományőrző Egyesülethez nem tudtak telefonszámot adni, az egyesület címén pedig csak magán-előfizetők találhatók.
Budapest várostervezési és városképvédelmi bizottsága az idén nem engedélyezte a vásárt a Vámház és a Podmaniczky téren, de egyebek között a tavalyi szünet után a Felvonulási térre ismét kértek engedélyt.
A korábban kisebb vásárokat szervezett Sagax Bt. a fővárostól 200 pavilonnyi helyet kapott a Felvonulási téren december 5--24-ig. A cég részéről Szabó Piroska tájékoztatta lapunkat, hogy a pavilonok kiadásánál érzi a tavalyi kihagyás hatását, ezért továbbra is várja a kereskedők jelentkezését. Mindenesetre napról napra műsorokat is terveznek a vásár területén.
A műsorok mindenütt kulcsszónak számítanak. A már említett Budapesti és Vidéki Vásárrendező Kft. mindhárom helyszínére ígér programokat, de még nem tudni, hány és mekkora pavilonra lesz szükség. Losonci Tibor szerint a hirdetésekre "kielégítő számban" érkeznek a jelentkezések.
Az idei lenne a leégett Budapest Sportcsarnok tizedik karácsonyi vására -- ezt most a romok szomszédságában épült rendezvénycsarnokban tartják meg. Kövér Péter szervező elmondása szerint az utolsó standok kiadása folyik. A mintegy 300 kereskedő háromnegyede tavaly is szerződött a Sportcsarnokban.
Éppen a tavalyi fekete ünnepek miatt igen szigorú biztonsági és tűzvédelmi intézkedések születtek. Amíg az elmúlt évben 6-9 négyzetméteres pavilonokat rendeltek a kereskedők, az idén már 48 négyzetméteresre is volt igény az összesen 4700 négyzetméteres csarnokban.
A fővárosi önkormányzat Budapesti Turisztikai Hivatala (BTH) ez évben második alkalommal rendezi meg a Vörösmarty téren a Budapesti Karácsonyi Vásárt december 1--24. között, mintegy 30 millió forintból. Az önköltségi alapon szervezett eseménysorozat idei költsége közel kétszerese a tavalyinak. Bevétel csak az árusok által fizetett bérleti díjból keletkezik. A díj áfa nélkül elárusítóhelyenként 160--480 ezer forint a vásár teljes időtartamára.
A vásáron az idén 95 kereskedő vesz részt, szemben a tavalyi 62-vel -- hangzott el a sajtótájékoztatón. Egy éve még viszont úgy informálták lapunkat, hogy akkor 124 árussal szerződött a hivatal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.