Az idén kétmilliárd forintos árbevételre számít a nyakkendőket, valamint férfi-konfekcióipari termékeket gyártó és forgalmazó Roland-csoport a tavalyi egymilliárdot követően. Az 1997-ben, 800 millió forintos alaptőkével létrehozott részvénytársaság vezérigazgatójának elmondása szerint a cégcsoportnak mára 64-67 százalékos részesedése van a hazai nyakkendőipacon, a konfekciógyártásban és -forgalmazásban az első három között van.
Limbeck Zsolt utalt arra, hogy a társaság folyamatos akvizíciókkal és fejlesztésekkel vívta ki magának ezt a helyet, felismervén, hogy csak saját gyártóbázissal és jól csengő márkanévvel lehet meghatározó pozíciót szerezni a hazai konfekciópiacon. E terjeszkedés jegyében tavaly szeptemberben megvették egyik legfőbb versenytársukat, a McGill Hungary Kft.-t, majd az idén májusban többségi részesedést szereztek a Kaposvári Ruhagyár Rt.-ben.
A kaposvári gyár megvásárlásáig az eredetileg nyakkendőgyártásra szakosodott Roland Divatház Rt. budapesti üzemében állították elő a nyakkendőket -- az évi 1,3-1,5 millióból 400 ezret a hazai piacra, a többit külföldre, bérmunkában. Konfekciót csak bérmunkában készíttettek Roland márkanévvel a hazai piacra.
Az üzletszerzéseknek köszönhetően a nyakkendőbérmunka Kaposvárra települ -- várhatóan a jövő év első negyedében indul a termelés --, s ott gyártják immáron saját kollekciójukként a McGill márkanevű férfi-konfekcióipari termékeket. Néhány héten belül megkezdi működését az új inggyártó üzemegység is a kaposvári gyár területén, ahol nemrégiben raktáráruházat is létesítettek.
A régi ruhagyárban egyébként a meglévő kapacitások jobb kihasználásával, új külföldi vevők bekapcsolásával, különböző költségcsökkentő programokkal sikerült megszüntetni a veszteséget, ami az év első felében még havi 26-30 millió forint volt.