A cég értékesítése ellen szavazó képviselők és a városüzemeltetési kft. dolgozói azt kifogásolják, hogy a nem nyilvános privatizációval a német társaság 10-15 évre kizárólagos szolgáltatási jogot szerez a békéscsabai kommunális hulladékszállításban. További előnyt jelent az is, hogy ezzel a Tappe Kft. automatikusan megszerezte az EU-szabványnak megfelelő önkormányzati deponáló bérleti jogát is. Ez utóbbi piaci térnyerést is jelent a Tappénak, mivel a hulladékgazdálkodási törvény szerint 2003-tól a települések csak szabványos deponálóba helyezhetik a kommunális hulladákot.
A békéscsabai depó kapacitása nagy, be tudja fogadni Mezőberény, Gyula és a környékbeli kistelepülések hulladékát.
A város eredetelieg a hulladékgazdálkodási szolgáltatásra írt ki pályázatot. A pályázó cégek közül -- 8-10 ilyen volt -- a Tappe Kft. és a német RWE azonban a városüzemeltetési kft. vételére is ajánlatot tett. Pap János polgármester lapunknak elmondta: a testület elé kerülő anyagban -- zárt ülést rendeltek el -- már csak az szerepelt, melyik cégnek adják el a vállalatot, a szolgáltatásra kiírt pályázatot eredményhirdetés nélkül zárták le.
Az adásvételi szerződés aláírás előtt áll, várhatóan december 15-én kerül rá sor. A városüzemeltetési kft. dolgozói a napokban rendkívüli meghallgatást kértek a város vezetésétől, próbáltak tájékozódni az új tulajdonosról és szándékairól, eredménytelenül. Pap János ezzel kapcsolatban lapunknak annyit mondott el: a testület többsége áldását adta az ügyletre. Egy új eljárás lefolytatásához többségi testületi döntés kellene, erre pedig esély sincs.
A társaság tulajdonára a Tappe Kft. mellett a német RWE tett még vételi ajánlatot, amelyik most azt fontolgatja, hogy a versenyhivatalnál emel kifogást. Lapunk egyébként úgy tudja: az aláírás előtt álló adásvételi szerződésben a vételi ár 158 millió forint, ami a szakemberek szerint közel 100 millióval kisebb a tényleges vagyonértéknél.
A városüzemeltetési kft. 25 millió forint törzstőkével rendelkezik, az alkalmazottak létszáma jelenleg 150 fő. A cég árbevétele éves szinten 160 millió forint, 27 ezer lakásból szállítja el a kommunális hulladékot, emellett a városban a közterületek rendben tartása is a feladata.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.