BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesen jöttek a keleti régióból

A kormányzati támogatást élvező hazai beszállítói program célja, hogy a jelenlegi tíz-húsz százalékos átlagos magyar beszállítói hányad néhány éven belül 30-40 százalékra növekedjék -- hangzott el az ITDH és a Jetro japán kereskedelemfejlesztési szervezet által tegnap Budapesten rendezett autóipari és elektronikai beszállítói fórumon.

A magyar beszállítói arány növelése előtt a tőke és a korszerű technológia hiánya, valamint az alacsony termelékenység jelenti a legfőbb akadályt -- mutatott rá Lendvai György, a Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője, utalva arra, hogy a célprogram jövőre több új támogatási forrást nyit meg.
A Magyarországon működő Sony termelésében 30 százalékosra tehető a magyar beszállítások aránya. A magyar Suzuki 200 beszállítóval dolgozik, közülük 55 magyar cég, így 28-30 százalékos a magyar beszállítói arány. A Suzukinál végzett munkával együtt a termelésben a magyar hányad eléri az 55-60 százalékot is.
A fórumon részt vevő mintegy hetven magyar kis- és középvállalkozásnak mindössze húsz százaléka érkezett az ország keleti régióiból.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.