BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kimarad a virslicsatából

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Évi 100 ezer sertést vág le és 4 ezer tonna speciális hústerméket állít elő a nádudvari Nagisz Rt. -. mondta érdeklődésünkre Martos Géza, a cég igazgatósági tagja. A vállalat húseladásból az idén négymilliárd forintot vár, ennek 30 százalékát exportból. Színhúsvirslije túl drága ahhoz, hogy a Nagisz eséllyel beszálljon az év végi virslicsatába.

A nádudvari Nagisz Rt. húsüzeme -- a sokéves gyakorlattal ellentétben -- nem vesz részt az év végi "virslicsatában" -. mondta lapunknak Martos Géza igazgató. A közepes feldolgozónak számító üzemből az idén a korábbinál kevesebb, de különleges virslit dobnak piacra.
Egy több mint fél évszázados receptet vettek elő, újítottak fel, és úgynevezett melegeljárásos technológiával, színhúsból készítik a virslit. Tavaly még csupán kóstoltatási mennyiséget kínáltak fel saját hálózatukban, az idén már mintegy 4 tonnányit gyártanak belőle ezekben a napokban.
Ezt a virslit minimális adalékanyaggal, hagyományos fűszerekkel ízesítve juhbélbe töltik. A terméket így nem két-háromszáz, hanem 750-800 forintért adják át a kereskedelemnek. Martos Géza szerint a szilveszter különleges alkalom arra, hogy az ipar a választék növelésével kiváló minőségű árut kínáljon a fogyasztóknak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.