Az Acél XXI. Kft. mint a Duanferr Rt. vagyonkezelője, december 22-én kapta kézhez az ÁPV Rt. hivatalos értesítését a vagyonkezelési szerződés rendkívüli és azonnali felmondásáról. Erre a lépésre a privatizációs ügynökségnek a szerződés szerint lehetősége volt -- áll a Dunaferr Rt. sajtóközleményében, mely szerint a vagyonkezelő jogászai tanulmányozzák a felmondás indoklását, s ezt követően teszik meg javaslatukat a jogszerű válaszlépésre vonatkozóan.
A szerződésbontással kapcsolatban Horváth István elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a menedzsment minden körülmények között a cégcsoport folyamatos és biztonságos működtetését tekinti elsődleges feladatának.
A vasmű kereskedelmi kapcsolatait közvetlenül nem érinti a szerződésbontás -- mondták érdeklődésünkre a Dunaferr Rt.-nél. Ugyanakkor viszont nyilvánvaló, hogy szállítóik a korábbinál nagyobb garanciát kérnek majd, s ez költségnövekedéssel jár, s várhatóan idegen forráshoz is drágábban jutnak ezután.
Az 1996-ban kötött vagyonkezelői szerződés ideje alatt egyébként a Dunaferr Rt. 129 ezer tonnával növelte nyersacéltermelését, megkétszerezte árbevételét, ami ebben az évben 307 milliárd forint körül várható. A cég közleménye szerint a most ötvenéves vasmű életének legeredményesebb éve volt az idei.
A vagyonkezelői szerződést az idén tavasszal érték először kemény támadások, különböző szervezetek több vizsgálatot is végeztek Dunaújvárosban, azonban semmilyen szabálytalanságot sem találtak. Az Acél XXI. Kft. ennek ellenére számos alkalommal javaslatot tett a vagyonkezelői szerződés módosítására, az ÁPV Rt. azonban nem reagált erre.
A vagyonkezelő nyáron ismételten kísérletet tett az ügy tárgyalásos úton történő rendezésére. Többek között javasolták, hogy a vagyonkezelő sikerdíjának alapját vagyonnövekedés meghatározásakor ne vegyék figyelembe a vasmű saját erőművének eladásából származó értéknövekedést, mert ezt a tranzakciót a vagyonkezelésbe adás előtt már előkészítették. Ugyanakkor javasolták, hogy szabályozzák a sikerdíjelőleg visszafizetését, és emellett bizonyos szervezeti változásokat is felajánlottak.