Az új kommunális hulladéklerakó üzemeltetéséről ugyan a napokban zárt ülésen ismét tárgyalt a székesfehérvári önkormányzat, érdemi előrelépés azonban nem történt. Mint korábban már beszámoltunk róla (VG, 2000. november 27.), a székesfehérvári képviselők október 31-i ülésükön 90 százalékos többséggel úgy döntöttek: a város kommunális ellátásáért felelős Székom Rt. helyett egy másik céget bíznak meg az új depónia üzemeltetésével.
A részben városi tulajdonban lévő Székom Rt. vezérigazgatója a közigazgatási hivatalnál megtámadta a döntést. Tölgyesi Ferenc ugyanis úgy véli, azzal, hogy nem ők kapták a megbízást, tulajdonképpen lefejezték az általa 19 éve "épített" Székomot, mivel a depónia nélkül teljesen ki lesznek szolgáltatva az új, terszolos cégnek. Mint fogalmazott, többéves munkájuk fekszik a több mint egymilliárd forintból épülő hulladéklerakóban, hiszen ők írták a pályázatokat, irányították a kivitelezési munkákat és -- novemberig úgy tűnt -- ők üzemeltethetik akár 10-15 évig a létesítményt is. Azt szeretné elérni, hogy a depóniát "ne vigyék ki" a Székom Rt.-ből, továbbra is egy társaság -- amelyben a Terszol akár tulajdonos is lehet -- végezze a hulladékgyűjtést, -lerakást, -feldolgozást, -hasznosítást.
Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere aláhúzta: ő a közgyűlés határozata értelmében cselekeszik, azaz, ha a szerződések elkészülnek, alá fogja írni azokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.