A gyártósorai átszervezésével, a központi irányítási funkciók összevonásával, a párhuzamos marketingtevékenységek leépítésével, valamint a legfőbb piacokra való összpontosítással több mint egymilliárd dollárnyi költséget szeretne megtakarítani a Lucent. Az elemzők szerint ez a program mintegy 12 ezer munkahely megszüntetésével, azaz 10 százalék körüli létszámcsökkentéssel jár -- jelentette a Reuters.
A nadrágszíj erős összehúzását indokolja, hogy a cégnek a múlt héten -- három hónapon belül másodszor -- eredménye várható romlására kellett figyelmeztetnie a részvényeseit. Így az üzleti év első -- december végén záruló -- negyedében a részvényenkénti eredménye immár 25-30 centtel gyengülhet a várt 1 cent helyett. Az egy évvel korábban még 9,9 milliárd dolláros bevétel pedig mintegy 20 százalékkal csökkenhet a folyó negyedévben.
A társaságot súlyosan érintette a távközlési piac bővülésének lelassulása, valamint a fő fogyasztók beruházási kedvének lanyhulása. Ám a Lucent új elnöke, a visszahívott Henry Schacht főleg abban látja a mostani baj okát, hogy a korábbi gyors forgalomnövekedés nyomán túlzottan felduzzasztották a cég szervezetét. Sok felesleges funkciót hoztak létre, ami egyrészt megnövelte a költségeket, másrészt gyengült a szervezet átláthatósága, és kevesebb figyelem jutott súlyponti feladatokra.
A tervezett átszervezés miatt a Lucent folyó üzleti évét átmenetinek tekinti az új főnök, de várakozásai szerint 2002-ben a cég fejlődése már ismét elérheti vagy meghaladhatja a piaci növekedés ütemét. Ám az elemzők nem ilyen optimisták, különös tekintettel arra, hogy a cégvezetés összforgalma mind nagyobb hányadát várja az USA-n kívüli eladásokból. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a Lucent továbbra sem bízik helyi piaca bővülésében, miközben a külső értékesítés haszonkulcsa szűkülő.