BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új partnert keres az Alitalia

Új, négy évre szóló működési tervet fogadott el az Alitalia igazgatósága. Az olasz légitársaság több stratégiai szövetséget is tető alá akar hozni, miután eddigi próbálkozásai kudarcba fulladtak. A cég az idén nullszaldós lesz, jövőre viszont már nyereséget fog termelni. Közben egy esetleges vezetőcseréről is felröppentek hírek.

A következő négy évben az Alitaliánál olyan átalakulások lesznek, amelyek eredményeként 2004-ben 10 százalékos lehet az egy részvényre jutó nyereség -- szögezte le közleményében a társaság igazgatósága. Az első fél évben még veszteséges társaság az idei év egészét tekintve nullszaldós lesz, de jövőre már nyereséget termelnek.
A tervek szerint a következő négy évben nyolcbillió líra (átszámítva 3,71 milliárd dollár) beruházást valósítanak meg, s mintegy háromezer fővel növelik a dolgozók létszámát.
Az igazgatótanács körvonalazta a stratégiai szövetségre vonatkozó elképzeléseit is. E szerint az észak-atlanti piacon egy egyelőre meg nem nevezett amerikai légitársasággal akarnak szövetségre lépni, de tanulmányozzák az európaiakkal való együttműködés lehetőségeit is, konkrét elképzelésük azonban még nincs.
Az olasz légitársaság legutóbb a Swissairrel folytatott megbeszéléseket a stratégiai szövetségről, de ezeket a terveket egyelőre félretették, elsősorban azért, mert pénzügyi problémák merültek fel a svájci társaság anyavállalata, a SAirGroup francia és belga cégeinél. A vállalat szóvivőjének elmondása szerint a SAirGroup elsősorban a belga Sabenára és a francia AOM-ra, az Air Littoralra és az Air Libertére koncentrálja befektetéseit.
A megbeszélések felfüggesztése egyszersmind megnyithatja az utat az Alitalia és az Air France esetleges szövetsége előtt -- írja a Reuters. Korábban ugyanis a francia légitársaság elnök-vezérigazgatója a kapcsolatok bővítése mellett foglalt állást. A svájci társaság helyzetét is befolyásolhatja az Alitaliával folytatott tárgyalások jegelése: hátráltathatja a SAirGroup azon elképzeléseit, hogy a jelenleg még laza szövetséget, a tizenegy légitársaságból álló Qualiflyert a globális piacon is ütőképes közösséggé szervezze. Szakmai körökből származó információk szerint az is elképzelhető, hogy a SAirGroup feladja vezetői ambícióit, és csatlakozik a British Airways és az American Airlines alkotta OneWorld szövetséghez.
A SAirGroup egyébként azt követően folytatott tárgyalásokat az Alitaliával, hogy a holland KLM és az olasz légitársaság között az idén korábban megszakadtak a szövetség létrehozására irányuló tárgyalások.
Az Alitaliánál is érlelődnek a változások, bár az olasz pénzügyminiszter egyelőre cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a kormány új embert keres a vezérigazgatói székbe. A hírek szerint a jelenlegi vezető, Cempella állítólag már nem élvezi a kormány bizalmát, s helyébe az IRI állami holding átalakításában kulcsszerepet játszó Pietro Ciuccit akarják tenni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.