Az éves leolvasást választó ügyfelek esetében úgynevezett lineáris megosztást alkalmaz az Elmű Rt. az új villamosenergia-árak bevezetésekor. Mint Boross Norbert, az Elmű Rt. kommunikációs igazgatója elmondta, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a havi általány alapjául szolgáló árammennyiséget változatlanul hagyva, az áremelkedést követően az új tarifával számolnak.
Aki nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel, az január 31-ig, az Elmű Rt. zöldszámán bejelenthette villanyórájának állását, s ezzel az árváltozást megelőző időszakot lezárja a szolgáltató, s február 1-jétől az új árakkal számolnak tovább.
Mint a társaság kommunikációs igazgatója érdeklődésünkre elmondta, miután a zöldszámra futnak be a havi leolvasást választó fogyasztóik hívásai is, nem lehet pontosan megmondani, hogy hányan kívántak élni az árváltozás előtti leolvasás lehetőségével, de annyi bizonyos, hogy nem választották tömegesen ezt a megoldást az Elmű Rt. területén.
A magyarországi áramszolgáltatók egyébként visszautasítják az MVM Rt. állítását, miszerint a cégek keveslik, hogy januártól csak 6 százalékkal emelkedett a villamos energia ára. Ezt Boross Norbert a Magyar Áramszolgáltatók Egyesületének főtitkáraként közölte, az MVM hétfői nyilatkozatára reagálva. Leszögezte: a 6 százalékos fogyasztóiár-emelést alapvetően pozitív fejleménynek tartják, tekintve, hogy a lakosság terhei mérsékelten nőttek. Elfogadhatatlannak tartják viszont azt, hogy az MVM Rt. 13 százalékos áremelést valósított meg a szolgáltatókkal szemben. Megnyugvással veszik tudomásul, hogy a villamos művek változtatott eddigi álláspontján, s hajlandó velük tárgyalni. Ezzel szerintük végre ügyfélhez méltóan kezeli legnagyobb vásárlóit.