Ellenlobbiban a valódi boltok
Az elképzelés lényege, hogy a moratórium révén további lehetőséget biztosítsanak az új gazdaság megerősödésének. A tervezetet benyújtó Ron Wyden szenátor szerint a hosszabbítás azért is elengedhetetlen, mivel az USA egyes államaiban annyiféle adószabályozás létezik, hogy káoszt okozna, ha ez a rendszer októbertől érvényes lenne az on-line tranzakciókra is.
A kezdeményezők egyúttal azt is javasolják, hogy az egyes államok egyszerűsítsék és egységesítsék az adórendszerüket -- olvasható az origón.
A törvényt már Bush elnök is megígérte a kampánya során, és a csúcstechnológiai ipar számos képviselője is támogatta az elképzelést. Az internet adómentességének számos ellenzője akad az USA-ban is. A "valódi" boltokat tömörítő lobbi szerint az adómentesség túlzottan előnyös helyzetbe hozza velük szemben a virtuális konkurenciát. Az állami és önkormányzatok pedig úgy érzik, jelentős adóbevételtől esnek el, amiért nem szedhetnek adót az on-line cégektől. Ugyanakkor az adómentesség mellett érvelők szerint az internetes gazdaság összeomlásához vezethetne, ha határokon átnyúló tevékenységét számtalan különféle szabályozáshoz kellene igazítania.
Az új tervezet oly módon kíván mindkét érdekcsoportnak a kedvében járni, hogy javasolja az adózás bevezetését arra az esetre, ha kellő számú állam hajtja végre adórendszerének egyszerűsítését.


