BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét a GE az első

Szakadatlan fejlesztés, erős pénzügyi helyzet, tehetséges munkatársak megszerzése és megtartása -- a Fortune idei, a legelismertebb amerikai cégeket felvonultató listájának legfőbb ismérvei egyik cégre sem illenek olyan jól, mint a General Electricre. Az USA sok egyéb tekintetben is élenjáró vállalata az idén negyedszerre végzett az első helyen ezen a listán.

A Fortune idei listája egy kivétellel gyakorlatilag ugyanaz, mint a tavalyi, csak némi átrendeződés mutatkozik a sorrendben. Az első hely változatlanul a General Electricé. A cég többek között azzal vívta ki az elismerést, hogy vezetési stílusában és a pénzügyi fegyelmet tekintve alapvetően konzervatív, a technológiai megújulásban viszont élenjár, s ügyesen ötvözi a régi és az új gazdaság elemeit. A megkérdezett 4000 üzletember közül a GE-re szavazók többek között ezt a vezetési stílust méltányolták, valamint azt, hogy nőtt a részvények értéke.
Persze a részvények árfolyamának az emelkedése nem feltétlenül magyarázza meg egy-egy cég sikereit. A Cisco Systems például közel 30 százalékot veszített tavaly részvényeinek értékéből, szívós munkájának, jó vezetésének köszönhetően mégis a második helyre lépett előre az idei listán a tavalyi negyedikről. De nem mindegyik csúcstechnológiai cég ilyen szerencsés: a részvényei értékéből 62,8 százalékot veszítő Microsoft például három "lépcsőfokot" zuhant, a másodikról az ötödikre. A tavaly 65,8 százalékot veszítő Dell Computer a 10. helyen végzett az 1999. évi harmadik helyett. A Lucent Technologies pedig az idén már rá se került a listára a tavalyi 10. helyet követően. Felkerült viszont Charles Schwab, a híres New York-i bróker, ráadásul rögtön a nyolcadik helyre, maga mögé utasítván az Intelt. A másik győztes a Southwest Airlines, amely a hatodik helyről a negyedikre lépett, miközben részvényei árfolyama 108,2 százalékkal emelkedett tavaly.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.