Alig több mint két hónapos párhuzamos müködtetés után két -- a kiadó közlése szerint külön-külön is gazdasági nehézségekkel küszködő -- bulvárlapjának összevonását határozta el a tavalyi felvásárlásai nyomán Magyarország legnagyobb napilapkiadójává előlépett Ringier Verlag AG. A Mai Napot és a Blikket egyesítő új lap címe Mai Blikk lesz, főszerkesztőjévé a korábban a Blikket vezető Pallagi Ferencet nevezték ki. A cég magyarországi akvizícióit, egyebek között korábban a Nemzeti Sport, majd a magyarországi Marquard-napilapok felvásárlását szervező Martin Kall kijelentette, hogy a Mai Blikk-kel a Ringier először a Népszabadság példányszámát szeretné megközelíteni, azt követően pedig az újságnak Magyarország legnagyobb példányszámú napilapjává kell válnia.
A lapok összevonása nyomán a bulvárlapok piacán pillanatnyilag egyeduralkodóvá vált Ringier ezzel a vállalással kétfrontos harcba indul, mert a minőségi napisajtó vezető szereplője mellett a vidéki terjeszkedésre készülő és ezért példányszámát hamarosan 340 ezerre növelő ingyenes Metro újsággal is meg kell küzdenie az elsőségért.
Lapunk kérdésére Martin Kall az új bulvárlap induló példányszámát 250 ezerben jelölte meg, hozzátéve, hogy a Blikk és a Mai Nap együttesen elért átlagos példányszáma ez év januárjában már meghaladta a 200 ezret. Ennek a szintnek a tartása már önmagában is kihívást jelenthet a kiadó és a szerkesztőség számára, hiszen magasabb, mint a Blikk és a Mai Nap tavaly elért átlagos eladott példányszámának 188 ezres összege, amelyen belül a Mai Nap 83 ezerrel, a napi Blikk pedig 105 ezerrel képviseltette magát (VG, 2001. január 31.). A remélt piaci sikert egyebek mellett olcsóbb árral kívánják ösztönözni, hiszen a Mai Nap 74 forintos árával szemben a Mai Blikket a Blikk mostani 59 forintos árán vásárolhatják meg az olvasók. A Mai Nap utolsó száma február 18-án, a Mai Blikk első száma pedig február 19-én kerül az utcára.
Ugyanettől a naptól új, az eddiginél kisebb formátumban, 24 oldalas terjedelemben jelenik meg az attól kezdve a Szikra Lapnyomdában készülő Magyar Hírlap, amelynek formátumváltozásával Kall szerint a kiadó az olvasók régi kívánságának tett eleget. A Ringier vezetője hozzátette, ezen intézkedéstől a Magyar Hírlap népszerűségének növekedését, az eladott példányszám felfutását várják, ami reményeik szerint az év végére elérheti az 50 ezret.
A Ringier, kizárólag a nyomtatott sajtó területén, további befektetéseket tervez, a korábban már többször fölvetődött magazinkiadás sem került le a napirendről.
A svájci anyavállalat döntése nyomán a magyarországi cégeket, a Ringier Kiadó Kft.-t és a Magyar Hírlap Rt.-t is összevonják. A magyar Ringier-érdekeltség vezetője a svájci--olasz kettős állampolgárságú Christoph Tonini lett, aki lapunk értesülése szerint nyomdaipari szakemberként került a Ringier svájci kiadójához. Az új menedzsmentben lapigazgatói státusban helyet kap az a német Peter Prior is, aki már több éve tanácsadóként tevékenykedik a Ringier magyar lapjainál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.