Színesíti a piacot
Nemrég megtartotta az első nagyszabású hazai húsárverést az Arvit Hűtőipari Rt. dunakeszi hűtőházában, a következőt május 10-re tervezik. Az árverést a tavaly októberben magánvállalkozók által létrehozott Árulicit Rt. szervezte meg. Az első alkalomra csaknem 200 tonna, 100 millió forint értékű áru -- mélyhűtött sertés-, marha- és baromfi-, valamint vadhús -- érkezett 70-nél több érdeklődő cég regisztráltatta magát, de mint vásárlók még óvatosak voltak. A áru 15-20 százaléka talált vevőre a kikiáltási vagy kicsit afölötti áron.
A szabályzat szerint az árverésre fogyasztásra alkalmas, a belföldi és exportkövetelményeknek megfelelő áru kerülhet, legalább száz kilogrammos tételben. A kínálat egyelőre mélyhűtött termékekből állt.
A húsárverés és a tőzsde közötti fő különbség, hogy a tőzsdén nem jelenik meg közvetlenül az áru, mint az árverésen. A vevő mintát vehet, s azt helyben a pártatlan Humil Kft.-vel meg is vizsgáltathatja. Árverésre egyébként csak hatósági állatorvos által ellenőrzött áru kerülhet.
Kárpáti Tamás a hústőzsdében is igen nagy fantáziát látott, de ott hosszabb ideje alig van mozgás, ráadásul csak sertés- és marhahúsokra lehet(ett) üzletet kötni, míg a húsárverésen a kínálat bővebb. Előnyei dacára a húsárverés mégsem helyettesítheti a valódi hústőzsdét, de segítheti a szakmát a gyors adásvételek lebonyolításában. Remény Ervin, a Húscéh vezetője szerint a rendszeresen visszatérő húsárverés akkor lehet sikeres, ha előbbre viszi a kis- és közepes húsipari vállalkozások értékesítési lehetőségeit, nem pedig a kialakult kereskedelmi pozíciókat erősíti. A forma ugyan szokatlan a hazai belkereskedelemben, de néhány éven belül életképes piaci szereplővé fejlődhet -. mondta Martos Géza, a Vágóállat és Hús Terméktanács elnökségének tagja, a nádudvari Nagisz Rt. húsüzemének igazgatója. Szerinte azonban meg kellene találni e vállalkozásban is a tőzsdejelleget. Hiszen ha a helyszínre vitt hús nem kel el, azt vissza kell szállítani, ez pedig többletkiadás.


