BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kertészetre összpontosít a barkácspiac

Az áruházak számát tekintve szinte fej fej mellett van a három legnagyobb magyarországi barkácshálózat, a Baumax, az OBI és a Praktiker, de ami az árbevételt illeti, a legrégebben megjelent Baumax a sereghajtó. A cégek mindegyike a kertészeti kínálatot bővíti az idén, mert ebben látnak nagy lehetőséget a 250 milliárd forintra tehető forgalmú hazai barkácspiacon.

A Magyarországon 12 barkácsáruházzal bíró Baumax Rt. forgalma tavaly 50 százalékkal nőtt, s a nettó árbevétel eléri a 13,7 milliárd forintot. A cég az elmúlt évben mintegy 4 milliárd forintos beruházással Nyíregyházán és Debrecenben nyitott új áruházat, az idén viszont a győri, a szegedi, a IX., illetve a XVII. kerületben lévőket összesen 6 ezer négyzetméterrel bővíti. A mintegy 2 milliárd forintos beruházás eredményeként a Baumax magyarországi áruházainak összalapterülete eléri a 69 ezer négyzetmétert. Ezáltal a jelenlegi 430-cal szemben év végére mintegy 550-re emelkedik az alkalmazottak száma, s a társaság az idén újabb 25 százalékos forgalomnövekedésre számít. Az áruházbővítések fő célja a kertészeti és építőanyag-kínálat növelése.
A távlati tervek szerint öt éven belül -- 15 milliárd forint ráfordításával -- 20 tagúvá bővül a Baumax magyarországi hálózata. Az előzetes program szerint legalább egy építkezésnek már folynia kellene, de engedélyezési gondok miatt késik az óbudai és a kecskeméti beruházás megkezdése.
A Baumax Magyarország Rt. igazgatója, Békefi Eörs a magyar barkácspiac múlt évi forgalmát 230-250 milliárd forintra becsülte, amelyből cége mintegy 5-6 százalékkal részesedett.
Miután az osztrák piac gyakorlatilag lefedett, Kelet-Európában igyekszik terjeszkedni a hat európai országban 115 áruházzal -- egyedül Ausztriában 74 egységgel -- bíró Baumax AG. Tavalyi -- 13,2 százalékkal 10,4 milliárd schillingre nőtt -- árbevételének 31 százaléka régiónkból származott.
A jelenleg 640 fős OBI Magyarország Kft. 17,6 milliárd forintos nettó árbevételt ért el az elmúlt évben, miután októberben megnyílt a cég tizenegyedik barkácsáruháza Kaposváron. Az 1,8 milliárd forintba került 9 ezer négyzetméteres áruházhoz üvegházas és szabadtéri kertészet is épült. Az OBI idei terveiben különös hangsúlyt kap ez a terület. A társaság 2001-ben megkezdi két újabb vidéki nagyáruházának építését, ugyanakkor több száz millió forintos bővítést is végrehajt három egységben, amelyekben kerti centrumokat hoz létre.
Szombaton nyitja meg 12. áruházát Szombathelyen a Magyarországon három éve megtelepedett Praktiker Kft. Az 5500 négyzetméter eladóterű áruház új alkalmazottaival együtt közel ezerfős társaság az elmúlt évben 850 alkalmazottal 16,2 milliárd forintos nettó árbevételt ért el. A Metro Holdinghoz tartozó cég magyarországi beszállítóinak aránya 70 százalékra emelkedett. A Praktiker AG 320 áruházzal és mintegy 20 ezer alkalmazottal az elmúlt évben 4,6 milliárd német márka forgalmat ért el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.