BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Monopóliumellenes áramszabályozás

Az új villamosenergia-törvény a Gazdasági Minisztérium javaslata szerint csak 2003-ban lépne hatályba, egyes rendelkezései azonban -- a jelenlegi jogszabály módosításával -- akár még ebben az évben életbe léphetnek -- közölte a Világgazdaság érdeklődésére Hegedűs Éva, a szaktárca helyettes államtitkára tegnap, a Duna Akadémia energiakonferenciájának sajtótájékoztatóján.

A GM egyrészt a tulajdonkoncentrációt kívánja korlátozni, javaslata szerint az áramtermelésben maximum 30, a szolgáltatásban legfeljebb 50 százalékos piaci részesedést szerezhetne közvetlenül, vagy közvetve egy-egy befektető -- tudtuk meg Hegedűs Évától. A tervezett kitétel alkalmazkodik a jelenlegi erőviszonyokhoz, tehát egyik Magyarországon jelen lévő befektetőnek sem kell megválni egyik érdekeltségétől sem az új szabály miatt. Ezzel együtt már ebben az évben, az új villamosenergia-törvény elfogadásakor egyszerűsítenék az erőműépítés engedélyezésének rendszerét.
A GM számításai szerint egyébként a következő 10 évben -- évi 5 százalékos GDP-bővülés mellett -- 1 százalék körüli energiaigény-növekedés várható. A szaktárca szakértői úgy vélik ugyanis, hogy folyamatosan javulni fog a magyar gazdaság energiahatékonysága. Ma kétszer annyi energiát fordítunk egységnyi nemzeti termék előállítására, mint az uniós országok.

Az új villamosenergia-törvény a Gazdasági Minisztérium javaslata szerint csak 2003-ban lépne hatályba, egyes rendelkezései azonban -- a jelenlegi jogszabály módosításával -- akár még ebben az évben életbe léphetnek -- közölte a Világgazdaság érdeklődésére Hegedűs Éva, a szaktárca helyettes államtitkára tegnap, a Duna Akadémia energiakonferenciájának sajtótájékoztatóján. Munkatársunktól-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.