BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor megoldást ígért

Az Auchan kivételével nem érzi a piac a Danone-termékek bojkottját még a leginkább érintett városban, Győrben sem. Nem tapasztal "veszélyes" hatást maga a francia cég sem -- válaszolt lapunknak a vállalat egyik illetékese. Mint emlékezetes, a Danone gyárbezárási terveivel váltott ki nemzetközi tiltakozást, amelyhez Győrben is csatlakoztak.

"Hűséges fogyasztóinknak köszönhetően nem érzékelünk olyan hatást, amely veszélyes lenne a vállalat, vagy éppen fogyasztói számára" -- válaszolt a Világgazdaságnak a Danone szóvivője. Jean-Jacques Doeblin emlékeztetett a cég elnöke kijelentésére, aki szerint a gyárbezárásokra készülő vállalat termékei ellen indított bojkott felér egy öngyilkossággal.
Mint arról beszámoltunk, a Danone március végén jelentette be, hogy európai hálózatának 36 üzeménél tervez átszervezést, hatot bezár, ezek között a 670 fős győrit is. Ennek elkerülésére azonban "a magyar kormány igyekezett mindent megtenni" -- idézi az MTI Orbán Viktor nyilatkozatát. A kormányfő néhány nap türelmet kért az előzőhöz képest remélhetően módosuló új döntésig. Matolcsy György gazdasági miniszter emlékeztetett, hogy a Győri Keksz és Ostyagyár 1997-ben állami beruházási támogatásban részesült, ez 2002 végéig szerződéses kötelezettségeket ró a korábbi tulajdonos United Biscuit jogutódjára.
A bezárási tervek nyomán kibontakozott bojkott hatását azonban egyelőre sem a tejtermékgyártó hazai versenytársak, sem -- egy cég kivételével -- a kereskedelem nem érzékeli, még Győrben sem. Az is igaz viszont, hogy a bojkott kezdete óta eltelt rövid idő és a húsvét utáni szokásos keresletcsökkenés miatt leghamarabb az e hét végi bevásárlások után lehet következtetést levonni a Danone elleni akció hatásáról -- jelentette ki lapunknak a Tesco illetékese. Nem számoltak be megmaradt Danone-termékekről sem a Kaiser''s hálózatnál, sem a CBA Élelmiszer Kft.-nél. Az Auchan áruházakban viszont a húsvét utáni szokásos forgalomcsökkenésnél érezhetően jobban esett a Danone-termékek -- különösen a joghurtok -- iránti kereslet.
Nem érzi sem a MiZo-Baranyatej Rt., sem a Veszprémtej Rt., sem a Tolnatej Rt., hogy termékei most kelendőbbek lennének, mint a bojkott előtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.