BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra virágjában a Laura Ashley

Veszteség helyett immáron nyereséget termel a Laura Ashley. Nagy-Britannia ruházati és bútoráruházi láncolata az átalakításoknak köszönhetően bizakodva tekinthet a jövőbe.

A Laura Ashley 1997 óta első ízben könyvelhetett el nyereséget tavaly, a jó eredményeknek köszönhetően 5,6 százalékkal, 23,5 pennyre nőtt a társaság részvényeinek árfolyama Londonban. A tarkabarka, virágos kelméiről híres áruházi láncolat adózás előtti nyeresége 10,2 millió font sterling volt 2000-ben az egy évvel korábbi 4,1 milliós veszteséget követően, miközben a forgalom 247,3 millióról 259,1 millióra emelkedett.
Biztatóak a távolabbi kilátások is, az idei év első kilenc hetében 14 százalékkal volt több az árbevétel, mint egy esztendővel korábban.
Piaci elemzők szerint egyértelműen meghozta a gyümölcsét az elmúlt néhány év küszködése, a kínálat megújítása, a boltok átalakítása, a költségcsökkentő lépések. Jim Bellingham pénzügyi igazgató újságíróknak elmondta, hogy a növekedés motorja a bútorértékesítés volt -- itt az árbevétel 20 százalékkal bővült --, de sokat javított az eredményeken a vállalati szervezet karcsúsítása is.
A Laura Ashley, amelynek 40 százaléka a Malayan United Industries Bhd. tulajdonában van, a jövőben változatlanul nagy hangsúlyt helyez a saját kollekciók értékesítésére. Fontosnak tartják az európai terjeszkedést, terveik szerint hat új boltot nyitnak Németországban a meglévő 17 mellé. Ugyanakkor bezárják az adminisztratív egységeket Európában, s ezzel évente további egymillió fontot tudnak megtakarítani.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.