BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zuhan a légicégek nyeresége

Több utas, kevesebb nyereség, bővülő szövetségek. Ez vár idén a világ légiközlekedésére -- jósolta több vállalati szakértő a Nemzetközi Légiközelekdési Társulás (IATA) hétfőn kezdődött éves madridi értekezletén. Magyarországon főleg a charterpiac kiéleződésére lehet számítani.

Csaknem hárommilliárd dollárnyi nyereséget ért el tavaly az IATA 274 tagvállalata, ám ez az összforgalomnak csupán két százaléka. A romló tendencia az idén sem enyhül -- hangoztatta tegnap Madridban Pierre Jaenniot, a szervezet vezetője. Szerinte már a talpon maradás is nagy eredmény, hiszen az üzemanyagárak tavaly 35 százalékkal nőttek, s nem javult a légiirányítás feltételrendszere sem.
Szakértők szerint derűlátásra, vagyis nyereségre csak a nagy észak-amerikai vállalatok, három-négy európai és ázsiai légitársaság számíthatnak, az iparág túlnyomó többsége veszteséges lesz.
Az EU Bizottság illetékese átláthatóbb szabályozást ígért, de szigorú elbárálást is kilátásba helyezett a fúziók és szövetségi rendszerek ügyében. Az EU várhatóan a napokban hivatalosan is áldását adja az első összetett európai felvásárlási ügyletre, amelyben a Lufthansa megszerezte a SAS résztulajdonát a British Midland légitársaságban. Az unió azt is szorgalmazza, hogy az unión belüli újabb járatengedélyek helyett inkább az alternatív közlekedési kapcsolatokat fejlesszék, ahol erre mód van.
Az IATA-ba tömörült cégek főleg a nyereségességet akarják növelni, zömmel költségcsökkentéssel. A British Airways folytatja a másfél évvel ezelőtt kezdett kapacitásátrendezést, hasonló lépést fontolgat a KLM és a SAS is, sőt lehet, hogy a Lufthansa is erre kényszerül.
Az IATA április végi idei előrejelzése szerint az utasforgalom 6,8 százalékkal emelkedik, a kapacitás öt százalékkal, ám az átlaghozam -- akárcsak 2000-ben -- idén is mínusz három százalékos lesz. Erre az évre a korábban jelzett 500-700 új repülőgép-rendelést 400-500-ra mérsékelték, ami a légitársaságok óvatosságát jelzi.
A Malévnél is a talpra állás az idei jelszó, a légitársaság a tavalyi tízmilliárd forintos veszteség lefaragására tett ígéretet. Rontja a helyzetét, hogy egyebek között a charterpiacon is mind több hazai és külföldi versenytárs jelent meg. Az itthoniak közül az Atlanticnak, a Pannon Airlinesnak és a több utazási iroda által életre hívott International Travel Service-nek egyelőre egy-egy TU 154-ese, illetve egy Boeing gépe van. Az utóbbi cég állítólag további két Boeinget szeretne szolgálatba állítani.
A lapunknak nyilatkozó szakértők szerint a charterpiaci kemény árversenybe a célországok légitársaságai is beleszólnak. Az Egypt Air és a Tunis Air például növelte kapacitását és további akciókra készül.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.