BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövedéki adó-visszatérítést szorgalmaznak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A közlekedési közszolgáltatások nyugat-európai szabályozási gyakorlatának megfelelően Magyarországon is meg kell teremteni a közszolgáltatások veszteségfinanszírozásának jogszabályi és anyagi hátterét -- mondta Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója a június 10-étől életbe lépett új menetrend alkalmából tartott tájékoztatón. A cégcsoport esetében megoldás lehetne az üzemanyag jövedéki adótartalmának részben, illetve egészben történő visszaigényelhetővé tétele.

A Volán Egyesüléshez tartozó 61 társaság 2000-ben 126 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Üzemi tevékenységének eredménye 2,7 milliárd, a mérleg szerinti pedig 4,5 milliárd forint volt -- közölték a tájékoztatón.
A helyközi közlekedés hatósági díjai január 1-jétől átlagosan 6,8 százalékkal emelkedtek. A költségek növekedése miatt azonban a Volán Egyesülés 9,8 százalékos áremelést és az üzemanyag jövedéki adójának visszatérítését szerette volna elérni. A díjemelés az idén is elmaradt a költségekkel indokolható mértéktől, ami egyre súlyosabb gazdálkodási gondokat vet fel, és hátráltatja a járműpótlás, utastájékoztatás, a tarifakorszerűsítéshez szükséges informatikai, számítástechnikai fejlesztést.
A közúti menetrend szerinti személyszállítás még az infláció és jóváhagyott tarifaszint eltéréseiből adódó különbözet ellensúlyozására sem kap működési támogatást.
Saslics Elemér elmondta, hogy az autóbuszok átlagkora tovább nőtt, és tavaly elérte a 10,73 évet. A Volán-társaságok a képződő amortizációs alapjukból (ez mintegy 10 milliárd) és a 2001. évi költségvetésben előirányzott 3,007 milliárd forint rekonstrukciós támogatásból, valamint további tulajdonosi támogatással összesen mintegy 500 új autóbuszt állítanak forgalomba az idén. Még ez a mennyiség sem képes megállítani a járműpark elöregedési folyamatát, ahhoz ugyanis évente 600 új buszra lenne szükség. Tavaly pedig csupán mintegy 400 új állt forgalomba.
A Volán Egyesülés szerint a közlekedési közszolgáltatások nyugat-európai szabályozási gyakorlatának megfelelően meg kellene teremteni a közszolgáltatások veszteségfinanszírozásának jogszabályi és anyagi hátterét. Reményeik szerint erre a készülő új közlekedéspolitika ad majd lehetőséget. A Volán-cégcsoport számára megoldás lehetne az üzemanyag jövedéki adótartalmának visszaigényelhetővé tétele, mint az az EU-tagállamokban is alkalmazott és elismert módszer a környezetbarát tömegközlekedés támogatására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.