A Stema Kft. anyavállalata 1950-ben alakult, 1991 óta működik kft. formában, és tavaly októberben döntött úgy, hogy kiterjeszti tevékenységét Kelet-Európára is. A grosenhaini cég Kecskeméten, a KÉSZ Rt. ipari parkjában bérelt üzemcsarnokot és mintegy 400 millió forintos beruházással idén áprilisban már meg is kezdte a próbagyártást. A szerdai üzemavatón Eckehardt Neumann, a Stema GmbH ügyvezetője elégedetten szólt a magyar alkalmazottak teljesítményéről, amellyel mára túlszárnyalták a németországi normát.
A Stema Kft. 450-1000 kilogramm terhelhetőségű utánfutóit a Metro, a Praktiker, az Obi és a Baumax áruházaiban árusítják. Kecskeméten - előregyártott alkatrészekből - a végső összeszerelést végzik és azzal kalkulálnak, hogy már az első évben legalább 8500 darab utánfutót illetve 15000 ponyvát készítenek el. A magyar piacon kelhet el ennek 10-15 százaléka, a többit pedig a szomszédos országokba szánják: Kecskemét tehát a jövőben - kitűnő földrajzi fekvése és autópálya-kapcsolata miatt - fontos logisztikai központként funkcionál.
Az anyavállalat amúgy 55 ezer darabos teljesítménnyel - 230 alkalmazottal - évente 55 millió márkás forgalmat könyvelhet el. A kecskeméti összeszerelő üzem megnyitása csak az első lépés - Szécsi Gábor polgármester ugyanis arról informálta lapunkat, hogy a Stemával előrehaladott tárgyalásokat folytatnak arról, hogy 1-1,5 hektáros területet vásárol az önkormányzati ipari parkban, és ott immár nem bérelt, hanem saját üzemet épít. Ez csaknem félmilliárd forintos beruházást és 60-80 új munkahelyet jelenthetne. Eckehardt Neumann gyors expanziót ígért, és - utalva a vámmal kapcsolatos, szavai szerint "szinte követhetetlenül bonyolult" adminisztrációra - egyetlen kívánságát hangoztatta: Magyarország mielőbb lépjen be az Európai Unióba. A német és a magyar hatóságok persze több dologban képesek hatékonyan együttműködni, ennek a jele, hogy a grosenhaini küldöttség repülőgéppel érkezhetett Kecskemétre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.