A Masped Travel Kft.-t a Masped tízmillió forint törzstőkével alapította meg. Az utazási iroda a társaság felújítás alatt álló korábbi, belvárosi székházában kezdi meg majd működését. Tevékenysége a ki- és beutaztatás, a pénzváltás és a 33 százalékban Masped-tulajdonú Mahart-Passnave Kft. hajóútjainak viszontértékesítése lesz.
A szállítmányozás és a logisztika területén piacvezető Masped-csoport mintegy 50 cégből áll. A csoport 2000. évi konszolidált árbevétele elérte a 30 milliárd forintot, adózás előtti eredménye pedig az 1,2 milliárdot. Az idén 35 milliárdos konszolidált árbevételt és 1,3 milliárd forint nyereséget terveztek.
Az elsősorban szállítmányozással foglalkozó anyacég, a 2,55 milliárd forint jegyzett tőkéjű Masped Rt. az elmúlt évet 14,2 milliárdos árbevétellel és 580 milliós adózás előtti eredménnyel zárta. Mivel tavaly a légi és a konténeres forgalmat kft.-kbe szervezték ki, az idén csak 12 milliárd körüli bevétellel, 580 millió forint nyereséggel számolnak. Az első félévi árbevétel időarányosan alakult, s reményeik szerint 2001-ben ismét beindulhat a nagy volumenű gabonaexport, ami terven felüli bevételt eredményezhet.
A piaci igényekhez igazodva a Masped a logisztika fejlesztésére tavaly 400 milliót költött, az idén várhatóan mintegy 600 millió forintot fordít. Az elmúlt évben 300 millió forintos beruházással Dunakeszin, az Alagi majorban építették ki az észak-pesti logisztikai központot, amely a Samsung teljes belföldi logisztikáját végzi. Ebből származik a Masped adózás előtti eredményének közel tíz százaléka. Az idei terveikben szerepelt a központ 300-350 millió forintos beruházással való bővítése egy szomszédos területen. A rendezési tervet négy hónapja nyújtották be a dunakeszi önkormányzatnak, de megtárgyalását még nem tűzték napirendre. így félő, hogy a területre kötött elővásárlási szerződés lejár, s a bővítés egyelőre elmarad. Ettől tartva a gyorsan növő logisztikai igényeket kielégítendő, Fóton vettek telket, a rajta lévő raktárépülettel. Ez a felújítással együtt 630 milliós beruházás rövidesen elkészül.
A társaság ezeken kívül tíz százalék alatti társtulajdonnal bír a székesfehérvári, a szolnoki és az épülő soroksári logisztikai központban is. A Masped által tavaly 50 millió forintos törzstőkével alapított Záhony Logisztika Kft.-ben az osztrák--svájci Trade-Trans Kft. a közelmúltban 50 millió forint tőkeemelést hajtott végre. A kiépülő vasúti logisztikai központ idei első üteme mintegy 450-500 millió forintba kerül. A társaságnak opciója van további terület vásárlására is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.