Számos vaskohászati segédanyaggal, többek között mészkővel ma is folyamatosan ellátja a Mészkő és Dolomit Kft. a Dunaferr Rt.-t annak a 2009-ig szóló szerződésnek a részeként, amelyet a dolomitszállítások kapcsán megkérdőjelez a vasmű -- tájékoztatta lapunkat Zarándok János. Hozzátette: a kérdéses, 2009-ig szóló megállapodás eredeti példányát a Dunaferr Acélművek Kft. kérésére áprilisban tértivevényes küldeményként elküldték a cégnek. A szerződés létezését egyébként számos formában megerősítette a vasmű -- tette hozzá a bányatársaság vezetője --, többek között tavaly év végén tételesen megállapodtak az idén szállítandó mennyiségekről és árakról, a negyedéves rendeléseket folyamatosan meg is kapták a Dunaferrtől.
A közvetlenül kétszáz embert foglalkoztató, magyar magánszemélyek tulajdonában álló bányatársaság évi 3 milliárd forintos forgalmának 40 százalékát adja a Dunaferr-üzlet. Tavaly két új bányát nyitottak a vasmű igényeinek kielégítése érdekében. A Dunaferr Rt. pedig őrlőberendezéseit kihelyezte az MD Kft.-hez, ezeket most az Orbán Győző vezetése alatt és tulajdonában álló gánti bányába telepítik át.
Zarándok János a Világgazdaságnak nyilatkozva emlékeztetett rá, hogy a Dunaferr Rt.-vel meglévő szerződésükben, a közös megállapodású szerződésbontástól eltekintve, kötbér terheli az egyoldalú visszalépést. Ez, a kamatokat és az inflációt figyelmen kívül hagyva, számításaik szerint 6 milliárd forint körüli összeg lehet. Ha a Dunaferr Rt. nem kíván tőlük dolomitot vásárolni, úgy fizesse ki az ez után járó, mintegy másfél milliárd forintnyi kötbért -- közölte kérdésünkre Zarándok János, hozzátéve, hogy minden olyan módosítás elfogadható számukra, ami az érvényes szerződés szerint való. Új szerződést azonban -- hangsúlyozta -- nem kívánnak kötni.
A keddi megbeszélésen úgy tűnt, sikerült megállapodni -- jegyezte meg az MD Kft. többségi tulajdonosa --, de amikor kiderült, hogy a Dolomit Kft.-nek a Dunaferr Logisztikai Kft. ugyanarról a távolságról közel háromszáz forinttal olcsóbban szállít, mint nekünk, akkor felálltunk a tárgyalóasztaltól.
Biksz Péter, a logisztikai társaság ügyvezető igazgatója kérdésünkre nem kívánt az egyes szállítási díjakról nyilatkozni, mint mondta, ez két társaság üzleti ügye. Ugyanakkor hozzátette: cseppet sem szokatlan, hogy egy szolgáltató cég különböző ügyfeleinek azonos szolgáltatást különböző kondíciókkal végez.
A tárgyalások ma folytatódnak az MD Kft. és a Dunaferr Rt. között. Ha nem lesz megállapodás, a tulajdonosok végelszámolási eljárást kezdeményeznek a bányatársasággal szemben, mert ilyen körülmények között nem kívánnak tovább működni -- közölte Zarándok János. Ez 12 bányaüzem bezárását és a kétszáz alkalmazott elbocsátását jelenti.
Az ügyről szerettük volna megkérdezni Orbán Győzőt, de ő jelenleg külföldön tartózkodik. Eördögh Bertalan, a Dunaferr Rt. szóvivője pedig érdeklődésünkre megismételte, hogy dolomitügyben még tart a vizsgálat a cégnél, ennek végeztével kívánnak érdemben nyilatkozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.