Tetőfokon a dotcom cégek csődhulláma
Felmérések szerint az amerikai Webvan-csoport lett tegnap a 331., jó nevűnek tartott dotcom cég, mely az idén tönkrement. Az on-line zöldséges csődje azért számít mérföldkőnek, mert egészen a közelmúltig a legbiztosabb alapokon álló cégek között tartották számon. Az internetes gazdaságot sújtó recessziót mégsem kerülhette el, hiszen eredménytelenül emésztette fel a befektetők mintegy egymilliárd dollárját. A Webvan csődje Amerikában most legalább akkora visszhangot váltott ki, mint tavaly a ruhaboltok és divatcikkek on-line változatával nagyot bukó brit--svéd Boo.com.
A Webmergers.com adatai szerint júniusban 53, májusban 60, áprilisban pedig 59 internetes vállalkozás szűnt meg világszerte. Tavaly év eleje óta összesen 555 dotcomcsődöt regisztrált a piackutató, amiből 330 az idei év első hat hónapjában következett be. A 60 közeli havi átlag több hónapja nem emelkedik markánsan, ezért a Webmergers.com szerint a csődhullám elérte tetőfokát.
A dotcom cégek kiégése annak eredménye, hogy a piacot nem a valós mérete szerint határozták meg az induló vállalkozások, és üzleti terveik is irreálisnak bizonyultak. Nem így van ez a magyarországi vállalatközi elektronikus kereskedelemben, ezért ebben a szegmensben nem is alakult ki üzleti "buborék" -- véli Körtvélyessy László, a Boston Consulting Group (BCG) tanácsadója. A magyar és az amerikai internetes gazdaság szerkezete alapvetően különböző. A tengerentúlon jó ötletre alapozva az induló kisvállalkozások befektetői pénzekkel és gyors tőzsdei bevezetéssel csinálták meg szerencséjüket, majd sokan elbuktak.
Magyarországon a komolyabb internetes vállalkozások kevés kivétellel a hagyományos gazdaság nagyágyúinak kezében vannak. Körtvélyessy szerint ezek a biztos anyagi háttérrel rendelkező cégek most kivárják, amíg a kedvezőtlenebb hangulat elmúlik. A szakértő szerint egy részük visszafogja informatikai beruházásait, az elkötelezettebbek viszont inkább a vállalaton belüli, kevésbé látványos fejlesztésekre koncentrálnak. A magyar elektronikus kereskedelem idei forgalmát az amerikai IDC piackutató 80 millió dollárra várja, becslése szerint ennek 85 százaléka a vállalatközi tranzakcióból származik majd. Három év múlva viszont az IDC már 800 millió dollárral számol Magyarországot illetően.
A hazai dotcombukások közül -- talán a nagy reklámkampánya miatt -- a Globopolis kelet-európai programajánlóé a legemlékezetesebb, mellette inkább csak a kisebb .hu cégek csendes megszűnése volt jellemző. A napokban viszont kivonult Magyarországról a svájci székhelyű SourcingParts.com -- tudtuk meg a társaság képviseletét egykor ellátó Open Gates Hungary Kft.-től. A gépipari vertikális piactereket Európa-szerte működtető anyacég egyelőre fenntartja oldalainak magyar változatát, a hazai partnerek szervezése azonban jelenlét nélkül erősen kétséges.
Dotcomválság van, de korántsem olyan jelentős, mint az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában -- véli Garai Géza, az Euroweb Rt. üzletfejlesztési és marketingigazgatója. A közel ezer magyar cég világhálós csatlakozását és részben internetes megjelenését ellátó szolgáltató minimálisan, de érzi a megtorpanást. A komolyabb anyagi háttérrel nem rendelkező cégeknél vannak problémák, de a meghatározó vállalatoknál nincs változás. Az igazgató szerint Magyarországon nem nőttek fel olyan cégóriások, melyek a gazdaság egészét tekintve meghatározóak, így nagy bukások sincsenek. Az Euroweb ügyfélszáma folyamatosan emelkedik, de dinamikája csökken. Az igazgató szerint azonban ez nem annyira a dotcomválság, mint az éleződő verseny miatt történik.
A kivárás és a bizalmatlanabb megközelítés jellemzi általában a távközlési-informatikai szektort -- mondja Takács Imre, a Minor Rendszerház Rt. vezérigazgatója. Az idei tervei szerint évi 5 milliárd forint forgalmú magyar rendszerintegrátor ma sokkal nehezebben tud tőkebevonásról tárgyalni, mint korábban. Tapasztalatai szerint az üzletfelek most rendezik soraikat, és számos informatikai beruházást elhalasztanak. Különösen igaz ez a külföldi tulajdonban lévő vállalatoknál.
A lapunknak nyilatkozó szakemberek úgy vélik, hogy a jövő év első felére ismét kedvezőbb hangulat alakulhat ki, és a beruházások élénkülésére számítanak. Ugyancsak megegyezik a véleményük abban, hogy a lakossági elektronikus kereskedelem fejlődése Magyarországon sokkal inkább a mobiltelefonos, mint a számítógépes megoldásoktól várható.
A Webmergers.com szerint Amerikában a lakosságot célzó internetes vállalkozások csődhulláma elülni látszik, helyette a világhálós tanácsadók, infrastruktúra-építők és internet-, illetve alkalmazásszolgáltatók következnek. Júniusban ugyanis a Magyarországon is érdekelt PSINet csődje mellett tönkrement például az egészségügyi termékeket forgalmazó német VitaGO, a Bluestar amerikai internetszolgáltató, az iTango humánerőforrás-szolgáltató és az XS-Media hongkongi reklámügynökség is.


