BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új gyártósorok a Chio-üzemekben

Az idén jelentős fejlesztést hajtanak végre a snack termékeket gyártó Chio-Wolf Magyarország Kft. győri, zirci és kislángi gyáraiban. A vállalat ezekre a beruházásokra, valamint a zirci üzem új szennyvíztisztító berendezésére összesen mintegy 500 millió forintot költ -- mondta lapunknak Somogyi György ügyvezető igazgató.

A Chio-Wolf Kft. az év első felében 6 milliárd forint értékű terméket értékesített, 10,8 százalékkal többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában.
Négy nagy termékcsoportja közül a chipsek hozzák a legtöbbet a cégnek. Az AC Nielsen piackutató cég adatai szerint tavaly a 3,72 milliárd forintot kitevő hazai chipspiacból 2,3 milliárdnyit, 62 százalékot tudhatott magáénak.
Az idén 12-13 milliárd forint értékű termék gyártására készült fel a Chio-Wolf. Ehhez már hozzájárul az előző évben a zirci üzemben átadott új burgonyafritőz-beruházás, valamint a Győrben üzembe helyezett, pattogatott kukoricát gyártó berendezés. A fejlesztéseknek köszönhetően megközelítőleg 12 százalékkal nőtt a vállalat teljes snackgyártó kapacitása.
A Chio-Wolf idei első féléves árbevételéből mintegy 2,23 milliárd forinttal részesedik az export. A legnagyobb tételben chips terméket és sóspálcikát adnak el külföldre, döntően Bulgáriába, Romániába, Csehországba, Szlovákiába és Lengyelországba. Nemrég kezdték meg a kiszállításokat az USA-ba és Kanadába. Jó kilátásokkal kecsegtet a fűszerezett perecek éppen induló angliai exportja is.
A Chio-Wolf Magyarország Kft. egyike volt azoknak a 100 százalékban német tulajdonú vállalkozásoknak, amelyek a rendszerváltást követően az elsők között jöttek létre. A magyar leányvállalatot a kölni székhelyű Intersnack alapította a németországi Chio- és Wolf-termékek forgalmazására. A saját gyártású áruk termelése mind a győri, mind a zirci, mind pedig a kislángi üzemben 1992-ben kezdődött. A magyarországi cég termelése 1995 óta megkétszereződött, és tavaly Chio-termékből elérte a 7800 tonnát, a Wolf-termékekből pedig a 9500 tonnát.
A német Intersnack céget 1972-ben hozták létre, családi vállalkozásként. A vállalat 25 országban van jelen, köztük majdnem minden közép- és kelet-európai országban érdekeltséggel bír. 12 gyárában csaknem 5 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.